A helyzet India és Pakisztán között egyre feszültebbé válik.


Vikram Misri, India külügyminisztere, csütörtökön sajtótájékoztatót hívott össze, ahol hangsúlyozta, hogy Pakisztán "vallási intézményeket alkalmaz a terroristák képzésére." Az Iszlámábádi kormány határozottan elutasította ezt az állítást.

Újdelhi katonai szóvivője szerint szerdán a pakisztáni hadsereg átlőtt a Kasmírt a két ország között elválasztó határvonalon az indiai hadseregre, amire ők "ehhez mérten reagáltak is". A CNN értesülései szerint a szerda hajnali tűzpárbaj legalább 31 pakisztáni civil halálát okozta, több mint ötvenen pedig megsebesültek. Kasmír indiai ellenőrzés alatt álló oldalán pedig legalább 12-en vesztették életüket a pakisztáni tüzérségi támadásban.

Iszlámábád külügyminisztere csütörtökön bejelentette, hogy a pakisztáni hadsereg kínai gyártmányú légi járművel öt indiai vadászgépet lőtt le a szerdai hajnali támadás során, és emellett 25 indiai kamikaze drónt is megsemmisítettek. A hadsereg állítása szerint ezek a drónok az ország különböző területeiről származnak. India csütörtökre nem erősítette meg a vadászgépek megsemmisítéséről szóló híreket, azonban megerősítette, hogy számos pakisztáni drónt és rakétát semmisítettek meg, amelyeket indiai katonai célpontok ellen indítottak.

A pakisztáni miniszterelnök, Shehbaz Sharif X-en azt írta, hogy csütörtökön beszélt Recep Tayyip Erdoğan török államfővel, akit "drága testvéremnek" nevezett és megköszönte, hogy támogatásáról biztosította.

Vikram Misri, India külügyminisztere, csütörtökön sajtótájékoztatót hívott össze, ahol hangsúlyozta, hogy Pakisztán "vallási intézményeket alkalmaz a terroristák képzésére." Az Iszlámábádi kormány határozottan elutasította ezt az állítást.

Pakisztán megtorlást ígér Indiának válaszul a rakétatámadásra

Kedden több ázsiai légitársaság, valamint a neves német Lufthansa és a francia Air France is bejelentette, hogy felfüggeszti járatait Pakisztán irányába, és elkerüli az ország légterét. Azonban csütörtökön a FlightRadar24 repülőgép-figyelő alkalmazás adatai alapján néhány utasszállító mégis átrepült Pakisztán fölött, habár a többség továbbra is távol marad az érintett területtől.

A konfliktus India és Pakisztán között akkor éleződött ki, amikor a vitatott hovatartozású Kasmír indiai ellenőrzésű részén egy terrortámadás következtében 26 ember, zömében indiai turista, életét vesztette. Az indiai kormány úgy véli, hogy a támadást egy Pakisztán által támogatott fegyveres csoport hajtotta végre, míg Iszlámábád ezt határozottan cáfolja. Attaullah Tarar, Pakisztán tájékoztatási minisztere, már a múlt héten figyelmeztette a közvéleményt arra, hogy Indiának tervei vannak egy lehetséges támadásra. A miniszter állítása szerint "hiteles információik" vannak arról, hogy India katonai akciót készít elő, és úgy véli, hogy a kasmíri terrortámadást csupán ürügyként használják fel a katonai lépésekhez.

A Kasmír régió, amely túlnyomórészt muszlimok által lakott, nem csupán Pakisztánnal, hanem egy kisebb részen Kínával is határos. Az indiai és pakisztáni atomhatalmak között feszültség alakult ki, mióta India 1947-ben elnyerte függetlenségét, és azóta több háború is kirobbant a Kasmír teljes ellenőrzéséért. A jelenlegi helyzet azonban páratlan, hiszen hosszú éveken át nem tapasztalhattunk ehhez hasonló intenzitású konfliktust. Az Egyesült Államok, Kína, valamint számos más ország, beleértve az Európai Uniót és az ENSZ-t, folyamatosan arra ösztönzi a feleket, hogy tartsák magukat az önmérséklet elvéhez.

Pakisztán hivatalos forrásai szerint a hajnali indiai rakétatámadás következtében már 26 halálos áldozatról érkezett hír. Az indiai fél által indított támadásra Pakisztán határozottan reagált, jelezve, hogy a helyzet tovább fokozódik a két ország között.

Related posts