Örömmel üdvözlik az amerikai őslakos közösségek a Klamath-folyón a szeretett lazacaik visszatérését, miután négy gát eltávolítását követően újra szabad utat kaptak a vízben.

Egy amerikai folyó és környezete új életre kelt, köszönhetően a helyi őslakos közösségek évtizedek óta tartó küzdelmének, amely végre gyümölcsöző eredményeket hozott. Négy gát eltávolítása lehetővé tette, hogy a természet ismét átvegye az irányítást, így a táj fokozatosan visszanyeri eredeti egyensúlyát és szépségét.

Miközben a színes kajakok bátran áttörnek a sűrű köd fátylán, a parton összegyűlt nézők izgatott hangja tölti be a levegőt, biztató kiáltások és ritmusos dobolás zaja keveredik. A csónakok megérkezésekor tapsvihar tör ki, ahogy a hajók partra érnek azon a homokos földnyelvn, amely részben elválasztja a Klamath-folyót a Csendes-óceán végtelen kékjétől. Ezzel véget ért az őslakos törzsek fiataljainak egy hónapos, a folyómedencén át tartó kalandja, amelynek célja a lazacok visszatérésének szentelése volt.

A Klamath-folyó Dél-Oregonban ered és Észak-Kaliforniáig tekereg mintegy 400 kilométeren át, majd a Csendes-óceánba torkollik - sivatagokon, hegyes területeken és erdőkön is áthaladva. Medencéja a Yurok, Hupa, Karuk, Shasta és Klamath indián törzsek ősi otthonának számít.

Az őslakos közösségek számára ez a pillanat hatalmas jelentőséggel bír, hiszen a folyó mostantól újra szabadon áramolhat, természetes medrében haladhat, miután évtizedekig tartó harcot vívtak azért, hogy megszabaduljanak négy vízerőmű gátjától. Ennek következtében a lazacok, amelyek közel egy évszázadon keresztül távol maradtak a folyótól a gátak által elzárt ívóhelyeik miatt, végre újra birtokba vehetik ősi hazájukat.

A helyi evezős őslakos közösségek számára a lazac és a pisztráng kiemelkedő jelentőségű táplálékforrás, így életük szorosan összefonódik a folyóval és annak környezetével.

A gátak eltávolítását egy különleges eseménnyel ünnepelték, amely során a folyómedencéből származó különböző törzsek fiataljai, tizenévesek, összesen 499 kilométert eveztek. Júniusban, egy hónapon át tartó kalandjuk során a Wood-folyó forrásvidékéről indultak, amely a Klamath egyik mellékfolyója, és amelyet több törzs is szent helynek tekint. Ez az esemény nem csupán a természet visszaállítását jelképezte, hanem a közösségek összefogását és a hagyományok ápolását is.

A tizenévesek több évet töltöttek azzal, hogy megtanulják a vadvízi hajózást a Paddle Tribal Waters program keretében, amelyet a Rios to Rivers nonprofit szervezet hozott létre, hogy felkészítse a helyi bennszülött fiatalokat arra a napra, amikor ez lehetségessé válik.

A vízen töltött utolsó napokban a több tucatnyi főből álló csoport több mint 100 főre duzzadt, amikor néhány családtag, valamint Bolíviából, Chiléből és Új-Zélandról származó őslakosok is csatlakoztak hozzájuk, akik hasonló kihívásokkal néznek szembe a saját folyóikon.

"Azt gondolom, hogy őseink büszkék lennének ránk, hiszen ők éppen ezért küzdöttek" - osztotta meg véleményét Tasia Linwood, a Karuk törzs 15 éves képviselője.

Az 1900-as évek elejétől a PacifiCorp energiatermelő vállalat évtizedeken keresztül gátakat emelt a Klamath-folyón, célja a villamosenergia-termelés volt. Ezek a mesterséges akadályok azonban, amelyek csupán a közműszolgáltató áramtermelésének 2%-át biztosították, drámai módon megváltoztatták a vízfolyás természetes áramlását. A Klamath-ot egykor a nyugati part harmadik legnagyobb lazactermelő folyójaként tisztelték, ám a gátak miatt a halászati ökoszisztéma és a vízi élet sokszínűsége súlyosan sérült.

A gátak megépítése következtében a törzsek elvesztették a megbízható táplálékforráshoz való hozzáférést, mivel ezek a gátak elzárták egy több száz kilométeren át kanyargó édesvízű patak útját. Ez a patak ideális helyszín volt az óceánból érkező lazacok ikrázásához. Ennek eredményeként a lazacok népessége drámai mértékben csökkent, és a vízminőség is egyre romlott.

2002-ben a csökkenő vízszint és a forróság következtében egy súlyos baktériumjárvány söpört végig a vizeken, amely több mint 34 ezer hal, főként kínai lazac életét követelte. Ezt követően az őslakos törzsek és környezetvédelmi szervezetek egyre hangosabban kezdtek fellépni a helyzet ellen. Az indián közösségek demonstrációkat szerveztek, peres eljárásokba kezdtek, és tanúvallomások révén világították meg a gátak által okozott ökológiai károkat, különös figyelmet fordítva a lazacok sorsára.

A kitartó és több mint húsz éven át tartó erőfeszítések nyomán 2022-ben a szövetségi szabályozó hatóságok végre zöld lámpát adtak a gátak eltávolításának tervére. 2023 és 2024 folyamán a négy gát sikeresen felrobbantásra került, ezzel több száz kilométernyi folyóvíz szabadult fel a Klamath-folyóban.

A víztározók megszüntetése következtében felszabaduló villamos energia 70 ezer háztartás igényeit elégítette ki. Ezzel párhuzamosan a PacifiCorp új szél- és napenergia-projektek révén bővítette megújuló energiaforrásait.

A folyó felső szakaszán két, öntözésre és árvízvédelemre használt gát maradt. Ezek olyan speciális "létrákkal" rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik néhány hal átjutását, bár hatékonyságuk a kifejlett lazacok esetében megkérdőjelezhető.

Az őslakos tinédzserek kalandos útja június 12-én kezdődött, egy különleges szertartásos áldással, amelyet a közösség hagyományai szerint tartottak. Ezt követően nekivágtak a Felső-Klamath-tó partján induló kalandjuknak, amely a Klamath-folyón lefelé vezetett. Az éjszakákat sátrakban töltötték, miközben a természet csodáit fedezték fel. Bár néhány fiatal kajakozónak fülgyulladással kellett megküzdenie, a csapat többsége szerencsésen megúszta a nehézségeket, és egészségesen folytathatta az utazást.

Az American Rivers természetvédelmi szervezet szerint 1912 és 2024 között több mint 2200 gátat távolítottak el az Egyesült Államok folyóiról, a legtöbbet az utóbbi néhány évtizedben, mivel egyre nagyobb lendületet kap a folyók természetes áramlásának és az élővilágnak a helyreállítása.

"Úgy gondolom, hogy mindez egy sokkal szélesebb problémakör szimbólumát képviseli" – nyilatkozza John Acuna, a Hupa-völgyi törzshöz tartozó tag és a kajakos túra egyik irányítója.

Úgy gondolja, hogy bár a törzsek önrendelkezésének jogát hivatalos szövetségi szerződések rögzítik, a folyó használatának megakadályozása jogsértésnek minősül. A 20. század során az őslakos közösségekkel szemben számos visszaélés történt: Acuna dédnagymamáját például bentlakásos iskolába kényszerítették, részeként egy olyan nemzeti stratégiának, amelynek célja az volt, hogy megfoszthassák az indiánokat kultúrájuktól és nyelvüktől.

Úgy véli, ez generációs traumát okozott. Az 1970-es években a regionális hatóságok az őslakosok szerződésben rögzített halászati jogát is durván semmibe vették, de később különböző bírósági döntésekkel megerősítették őket - tette hozzá Phillip Williams, a Yurok Tanács tagja.

Williams emlékei között élénken él az az időszak, amikor a törzsek hagyományos hálóival való halászat szigorúan tilos volt. Gyermekkorában sok idős embert letartóztattak, sőt néhányukat meg is ölték, csupán azért, mert kiálltak a hatóságok ellen, és bátran, a napfényben merészkedtek vízpartokra halászni.

Ötven évvel később, a vízierőmű-gátak eltűnésével a lazacok nagy számban kezdenek visszatérni, és a fiatalok a Klamath-folyón evezhetnek.

"Ha valami szomorúságot érzek, az amiatt van, mert sok ember élt ezeken a helyeken, ezekben a kis házakban, akik már nincsenek itt" - mondta Williams. "Ők nem láthatják, mi történik ma. És ez egy nagyon, nagyon nehéz érzés."

Linwood, még fiatal éveiben is, mély érzésekkel beszél a barátaival eltöltött egyhónapos folyami kaland örömeiről, miközben a múlt árnyai is ott lebegnek feje fölött. "Bűntudatot érzek, mintha nem tettem volna eleget a harcért, ami előttünk áll" - osztotta meg gondolatait. "Fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy őseink éppen ezért küzdöttek. Harcoltak azért, hogy mi élvezhessük ezt a csodálatos örömöt a folyó partján."