Szentkirályi Alexandra: Micsoda gyávaság ez! Kollárnak távoznia kell!

Szentkirályi Alexandra kezdeményezte az összeférhetetlenségi eljárás megindítását, amit személyesen adott át a főpolgármesternek. A Fidesz-KDNP frakció véleménye szerint Kollár Kinga, a tisztségviselő, elvesztette a közbizalmat a Brüsszelben tett, a magyar embereket sértő és hazaárulónak minősíthető megnyilatkozása miatt, ezért azt kérik, hogy távozzon posztjáról.
Szentkirályi szerint az a minimum lett volna, hogy Kollár Kinga megjelenik és a budapestiek illetve a testület szemébe néz, bocsánatot kér és lemond. Mint fogalmazott a közgyűlésen:" Azt hiszem, hogy ez az üres szék itt velem szemben tulajdonképpen többet mond minden szónál. Beismerése annak az árulásnak, amit a Tisza Párt Kollár Kingával az élen minden budapestivel és minden magyar emberrel szemben elkövetett és nap mint nap elkövet"-mondta.
Ma nem csupán egy politikai eszmecseréről van szó. Fontos kérdés merül fel: egy fővárosi képviselő, aki a saját hazájának érdekei ellen dolgozik, jogosan tarthatja-e meg a budapestiek által neki adott mandátumot? Véleményem szerint a válasz határozottan nem. Hiszen ő a budapestiek és a magyar emberek érdekei ellen cselekszik. Itt van például Kollár Kinga, a fővárosi és európai parlamenti képviselő, aki korábban kifejezte szégyenét, hogy magyar. Nyilvánosan, Brüsszelben, egy bizottsági ülés keretein belül azt állította, hogy a brüsszeli partnereik zsarolása, az úgynevezett kondicionalitási eljárás rendkívül hatékony eszköz. Ezen eszköz révén 21 milliárd eurót függesztettek fel, amelyet elvileg a magyar embereknek szántak, ezzel is bizonyítva, hogy ez a módszer az ő fegyelmezésükre irányul. Ezt mint valami büszke eredményt említette, holott 50 kórház felújítása maradt el, ami komoly hiányt jelentett. Önök, Tiszás képviselőtársaim, élükön Magyar Péterrel és Kollár Kingával, úgy tűnik, abban lelik örömüket, hogy minél nehezebb helyzetbe kerülnek a magyar emberek, annál inkább kedvezőbb számotokra a helyzet. Ezt hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra felszólalásában.
A Fidesz-KDNP frakciója úgy véli, hogy Kollár Kinga cselekedetei nem maradhatnak következmények nélkül. Ennek érdekében Szentkirályi Alexandra a helyi önkormányzati törvény 36. bekezdésére hivatkozva indítványozta az összeférhetetlenség megállapítását a tisztségviselő asszonnyal szemben.