Rácz András: Orbán Balázs disszertációjában kilenc oldal terjedelemben található plagizált szöveg | szmo.hu
Rácz András újabb poszttal jelentkezett a közösségi oldalán: a bejegyzésben újabb hibákra hívta fel a figyelmet a miniszterelnök politikai igazgatójának disszertációjával kapcsolatban.
Rácz posztjában azt írja, a plagizált kilencoldalnyi szöveg a plágiumellenőrző szoftver szerint az Orbán Balázs és Árpási Botond közösen írt, tavaly megjelent cikkéből lett szó szerint átemelve.
- fogalmazott Rácz a posztjában.
"A rossz hír az, hogy a két szöveg között tartalmi értelemben lényegében nem látszik különbség. A végleges szövegbe bekerült néhány plusz lábjegyzet, a kicsit más tördelés miatt néhánnyal arrébb vannak az oldalszámok, de szerintem ennyi. A két szöveg ezeket az apróságokat nem számítva alapvetően azonosnak tűnik. (Ami egyben igazolta azt is, hogy a munkahelyi vitára szánt változat hozzám eljutott verzióra valóban az eredeti volt.)
A plágiumkereső szoftver alapján a munkahelyi vitára szánt változatban az amerikai Szenátusra és a Bundesrat-ra vonatkozó részek igen jelentős mértékben szó szerint megegyeznek Árpási Botond és Orbán Balázs többször említett, 2023-as cikkével (1. hivatkozás)" - tette hozzá.
- fogalmazott Rácz András.
A Corvinus egyetem oktatója arra is felhívta a figyelmet, hogy lehetséges-e, hogy a nyilvánosságra került hiányosságok következtében a végleges dolgozatot egy olyan verzióra cseréljék, amely már megfelelően van hivatkozva.
Rácz András szerint ez nem történhet meg, többek között azért sem, mert a disszertáció végleges változatának végébe bele van fűzve az angol nyelvű tézisfüzet is. A tézisfüzet pedig ismert, elérhető online, és abban sem szerepel hivatkozás Árpási Botond és Orbán Balázs közös cikkére.