Poós Zoltán: Néhány álom egyetlen tájban A táj, amelyben álmaink születnek, sokszor nem más, mint a képzelet szövevénye. A színek, formák és érzések harmonikus egyvelege, amelyben minden egyes részlet fontos szerepet játszik. E tájban találkoznak vágyain
Poós Zoltán, a battonyai származású költő, aki a rendszerváltás óta Budapesten él, Térey János közeli kortársa, éppen négy évvel ezelőtt látogatott el hozzánk a Belső közlés című zenés irodalmi műsor keretében. A beszélgetés során Marton Éva vezette a diskurzust, és Zoltán több saját versét is megosztotta a hallgatósággal. Különösen figyelemre méltó volt az a három tájjal foglalkozó költeménye, amelyeket mostantól a Klubrádió honlapján is meghallgathatnak. A vonatkozó hangsávok lejátszásához kattintsanak a megfelelő gombokra, és ha alább görgetnek, el is olvashatják a szövegeket.
A versek a fontosabb Békés megyei településeken átélt gyerekkori élményekre, benyomásokra keresik a fogalmakat, látszólag privát vetületük ellenére is átfogó érvénnyel, érdekes módon a Kispál-dalok témáival és nyelvével is összecsengve.
Apám minden hajnalban eltávozott tőlünk. Két részre hasadt a világ,
mintha a levegőt is kettéosztották volna. Mi itt maradtunk, a csend és a zűrzavar határvonalán. A légkör feszültséggel telítve, mint egy feszített húr, a mindennapok szürkesége és a vágyak színes kavalkádja között. Az utcákon járva érezzük, hogy minden lépésünk egy újabb felfedezés, egy újabb titok, amit csak mi ismerünk. A világ odakint tovább pörög, de mi itt, ebben a kis buborékban, megőrizzük a magunk kis valóságát, ahol az álmok és a valóság határvonalai elmosódnak.
Apám kitartóan végigállta az utat a buszsofőr mellett, és úgy tűnt, mintha minden egyes megállónál egy új történetet mesélne el, miközben a táj lassan elsuhant mellettünk.
Engedte szabadon a kevermesieket, mintha egy rejtett küldetés tagjai lettek volna, akik a sorsfordító pillanatra vártak.
tartozna. Aztán Lökös, onnan már vonat ment Csabára,
Onnan már csak egy lépés az utolsó ütés. A kártyalapok között az álmok egyetlen tájat festenek.
A Stüszi vadász és a Kuoni pásztor története egy különös találkozásról szól, ahol a természet és az emberi szellem egyaránt megjelenik. A Stüszi vadász, a völgy mélyéről érkezve, ügyesen mozog a fák között, miközben a Kuoni pásztor a hegyek csúcsain legelteti nyáját. Két eltérő világ, mégis mindkettő a szabadban, a természet ölelésében éli mindennapjait. Egy napon, amikor a napfény aranyló fénye átszűrődött a lombokon, a Stüszi vadász észrevette, hogy a Kuoni pásztor egy különös dallamot fütyül, amely a szélben ringatózó fűszálakhoz hasonlóan lágyan terjedt. A vadász megállt, figyelve a dallam varázsát, és a kíváncsisága elragadta. Lépteit csendben a pásztor felé irányította, akinek az arca a napfényben ragyogott. A pásztor, észlelve a közeledő alakot, mosolygós arccal üdvözölte. Hamarosan barátság szövődött közöttük, ahogy megosztották egymással történeteiket a vadonról és az állatokról. A Stüszi vadász mesélt a sűrű erdők titkairól, míg a Kuoni pásztor a hegyek csodáiról és az állatokkal való különleges kapcsolatáról beszélt. Ahogy a nap lenyugvó fényében ültek, megértették, hogy bár világuk eltérő, a természet iránti tisztelet és szeretet köti össze őket. Ekkor született meg a barátságuk, mely a kihívásokkal teli világban is megmaradt, mint egy sziklaszilárd kötelék – a Stüszi vadász és a Kuoni pásztor története, amely örökre emlékezetes maradt.
Bölcsen bólintottak, mintha a világ összes tapasztalata ott lett volna a fejükben.
Aztán elérkezett Csaba vajszínű állomásához, ahol az Andrássy út kanyarogva terült el, mintha csak egy festményen rajzolták volna meg. Az utcát fák szegélyezték, és a levegőben a tavasz friss illatai keveredtek a város vibráló életével.
A halas, a tátogó ponty társaságában, így haladtak, ahogy az utcák mentén egyre csak gyarapodtak az élmények.
Fölöttük a város fényei ragyogtak, reggelit fogyasztottak egy kis kávézó teraszán, majd visszatértek a sínek mögé, ahol a világ csendje várta őket.
Irány az ÁÉV iroda! Emlékszem, amikor legelőször beléptem oda, teljesen lenyűgözött a légkör. Később apám is ellátogatott, és mesélt nekem a tapasztalatairól.
Bevitt a város szívébe, ahol a fények táncoltak az utcákon. A város vibrálása magával ragadott, miközben a feladatok hívogatóan vártak ránk.
Vásárolj köpenyt az Univerzálban, de előbb ne felejtsd el, hogy irány Jamina!
Az ősz felszínén tükröződött a tavasz, de csak arra
Elképzeltem, hogy az ortopédiai vizsgálaton kapok majd valami különleges hevedert, ami segít helyreállítani a mozgásomat.
Mivel hirtelen megnőttem, a testtartásom sajnos elromlott.
Figyelni az antennák táncát a házak tetején, szemlélni a kisváros életének apró részleteit.
A nagyváros szívében, ahol az épületek szinte az eget súrolják, megfigyelhetjük a levegő különböző rétegeit, ahogy a zaj és a fény keveredik. Itt, a város zajos forgatagában, gyerekkorom emlékei elevenednek meg, amikor még a fák alatt futkároztunk, és a napfény átjárta a levegőt. A felnőtté válás során a légkör rétegei megváltoztak, de a gyermeki álmok és vágyak még mindig ott lebegnek a város szürke falai között.
áttűnését a kamaszkor rétegeibe, látni egy korszakot,
amit egy heveder egyenesít ki. A város - apám másik élete,
Ami soha nem volt az övé, hiszen csupán a pakli kártyáit hozta el ide, mint egy vándor, aki sosem találja meg az otthonát.
A számológépét hozta el, hogy a bérszámfejtéssel foglalkozzon, majd este, amikor hazaért, otthon folytatta a munkát.
kitette a menetrend mellé. Kiismerni a nagyvárost, ez is munka
Volt egyszer egy madár, aki felfedezte a mező és az erdő különböző nyelvjárásait. Ahogy repkedett a napfényben, figyelte, hogyan beszélnek a fák susogása és a fű suttogása. Az erdő mélyén a levelek zúgása egy titkos dallamot alkotott, míg a mező virágai színes szavakat suttogtak a szélben. A madár, kíváncsian és bátran, lassan elsajátította mindkét hely sajátos ritmusát, és egyre inkább otthon érezte magát ebben a varázslatos világban, ahol minden dallam egy új történetet mesélt el.
Felismerni és izgatottan várni, ahogy apám cipője a nap végén megérinti a padlót.
Izgulni, hogy jó legyen az idő, izgulni, már előző este.
Amikor a pillanat nem enged teret a spontán alkotásnak, amikor sem az idő, sem a környezet nem változik, csupán a valóság szilárd tényei állnak előttünk.
közöl: strandidő, szélcsend. Amikor felnő a felhő, érett lesz,
Mint a nyár ragyogó fénye, úgy tündököl Kovácsháza fürdője, ahol a napfény aranysárga csillogásával öleli körül a víz tükrét. Itt minden pillanatban felmerül a pihenés és a kikapcsolódás vágya, ahogy a hűsítő víz hívogatóan csalogatja a látogatókat. A nyár varázsa és a fürdő élménye egyedülálló harmóniát teremt, ahol az idő megáll, és a gondok elillannak.
Az első hely, ami nem Battonya. Mert a világ határain túl is rejlik élet, tele felfedezésre váró csodákkal.
sőt, van itt egy csodás strand is, ami főként az egyik legfőbb oka annak, hogy ide látogatunk. Ez az a hely, ahol a nyár minden pillanata igazán különlegessé válik.
Otthonról távol vagyok, és ez a hiány egyre inkább érződik bennem. Később talán pótolni tudom ezt az üres teret, de jelenleg, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, sajnos nem áll rendelkezésemre.
Kovácsháza. Felfedezni, hogy mások is ügyesen bánnak a ping-pong ütővel...
Pongozni nem csupán a te világod lehet, hanem egy vibráló valóság, ahol a képzelet és a kreativitás összefonódik.
és az az igazság kívül van a köreiden. A hely, ahol meglep
a bukás és a siker egyhangúsága, a járási versenyek
semmitmondása. A buszon ülve érzed: ahogy az akácok
A lombok szövevényes hálója olyan, mint egy természetes szűrő, amely elválasztja a zörejeket, mintha Kovi maga rendezné a világ zajait.
A hely, ahol senki nem ismeri a neved, ahol az arcok ismeretlenek, és a zajok idegenek. Ez az a hely, amit el kellene kerülni, mert minden sarkon egy újabb csalódás vár, és a levegőben egyfajta feszültség lebeg, ami elnyomja a reményt. Itt az emberek gyorsan elhaladnak egymás mellett, mintha csak árnyékok lennének, és a közöny burka alatt szunnyad a vágy a kapcsolatra. Minden sarok egy újabb emlék, amit elfelejtenél, de valahogy mégis veled marad.
elvette a járásszékhelyt, elvitt mindent, ami alanyi jogon járt.
Kovira orvoshoz menni vagy a strandra látogatni: néha ez kényszerű döntés.
árulás. Az árulás íze: a medence klóros vize. Nézted
a színes kabinajtókat a harminc fokos melegben, kerested
lányt, aki olyan más volt, olyan városi. Aki visszanézett.
És a medence szélén a vízcseppek a tengerről beszéltek.
Ahogy egymás után eszed a linzereket, a fémtálcán látható
Gyulai emlék: egy halvány fénymaradvány, amely a vár falain játszik, mesélve a múlt titkairól és a történelem súlyáról. A kövek között ott rejtőzik a város szelleme, s a naplemente fénye még mindig aranyszínű árnyakat vet a régi falakra, mintegy felidézve a rég elfeledett pillanatokat.
sziluettje. Gyula mindig ott volt közöttünk. Összekötött
képeslapokon, amiket hetente átnéztem, nem tudom,
mit remélve. Hogy találok egy nekem címzett lapot, rajta
Mazsolával és Tádéval együtt egy különleges kalandba kezdtünk. Ők mindig vidámságot hoznak az életembe, és a közös pillanatok sosem maradnak feledésbe. Azt üzenem neked, hogy mindig nyisd ki a szíved a csodák előtt, mert a legjobbak éppen a legváratlanabb helyeken várnak ránk!
A családi kötelékek mindig különlegesek, és sokszor a legkisebb részletek is meghatározóak. Anyám például a gyulai lapon mindig „anyucinak” szólította a rokonokat, ami számomra egyfajta melegséget és közelséget sugallt. Ezzel a kedves megszólítással a szeretet és az összetartozás érzését tükrözte, ami mindig is jellemezte a családunkat.
Ez a pillanat teljesen elkerülte a memóriámat. Az anyukát soha nem szólítottuk így, hogy "anyuci".
Vagy talán mégsem? Egy dolog biztos: a várat már számtalanszor megörökítettem a papíron.
Ilyen a vár: igazi várélmény. A többi vár sokszor csalódást okoz, de itt, ezen a helyen, valami egészen különleges vár ránk.
van bástya, nagy víz, meredek fal. Összetartozik itt minden,
A vár impozáns tornyai a kék ég alatt magasodnak, a szél fújta zászló büszkén lobog a csúcsán, mintha a történelem meséit suttogná. A víz tükrén kacsák játszadoznak, vidám kvakkal zavarva a nyugalmat, miközben a felhők folyamatosan változnak, mintha egy festő ecsetje nyomán táncolnának az égen. Az egész kép egy varázslatos mozaik, ahol minden elem együtt alkotja a természet és az emberi alkotások harmonikus egységét.
Mint a képeslapokon. Először a családot rajzoltam le, aztán
Képzelj el egy varázslatos tájat, ahol egy bájos ház áll, piros tetője élénk színével a napfényben ragyog. A ház kéménye halkan pöfékel, mintha mesebeli történeteket suttogna a szélnek. A közelben egy impozáns vár emelkedik, tornyai az ég felé nyúlnak, mintha a múlt titkait őriznék. A vár falaiból árnyak és legendák lépnek elő, és a sziklák között bujkáló növények mesélnek a régmúlt idők hőseiről és kalandjairól. Ez a hely tele van varázslattal, ahol a képzelet és a valóság határai elmosódnak.
Védelmez minket, mint egy erős pajzs, és egy fát is, amelyen keresztül a világ lélegzik.
A táj varázslatos képet festett Gyula körül, amikor először indultunk el felfedezni. A napfény aranysugarai szikráztak a zöldellő fák között, a levegőben a tavasz friss illatai keveredtek. Az ágyúgolyók, melyek a város történelmét idézték fel, mintha időutazásra hívtak volna minket. Minden lépésünk egy új kalandot rejtett, és a múlt titkai úgy tűntek, mintha még mindig éltek volna a falak között. Gyula nem csupán egy hely, hanem egy élmény, amely minden érzékszervünkre hatott, és emlékeink között örökre megmarad.
"Tényleg léteztek ilyenek!" - mondtam döbbenten. A forró nyári nap égette a bőrt, a levegő pedig vibráló hőséggel telt meg, mintha a világ minden titka ott lebegne a forróságban.
A vár bástyáján álltunk, körülöttünk a táj végtelennek tűnt. A meleg szél lágyan simogatta az arcunkat, miközben szabadon szárnyalt a falak között, mintha a régmúlt titkait súgta volna a fülünkbe.
Másnap derült ki számomra, hogy apám súlyosan beteg. De ott, a hír hallatán, valami megváltozott bennem.
Gyulán még minden rendben volt. Az első negyven
év, a képeslapok, a vár. Aztán másnap a telefon. Majd
lélegzetet venni a hallgatáshoz. Ugyanaz a forró levegő.
