Nyitott szemmel: A tanári szoba titkai és a Fekete pont - Nők Lapja A tanári szoba mindig is különleges helyszín volt, ahol a pedagógusok nemcsak szakmai kérdésekről beszélgetnek, hanem a mindennapi élet apró csodáiról és kihívásairól is. A falak között

Milyen kihívásokkal néznek szembe a tanárok és a diákok a tanulás világában? Ki állítja fel a határokat, és hogyan? Az iskolai mindennapok valóban élhetőek, vagy csupán a túlélésről szólnak? Mi történik azzal, aki nem illeszkedik a megszokott keretekbe? E kérdésekre keressük a válaszokat két nagysikerű film tükrében, amelyek bepillantást nyújtanak a tanulás és tanítás komplex dinamikájába.

Egyik délután, a kanapén elhelyezkedve, egymás után néztük meg a Fekete pont és A tanári szoba című filmeket. Mindkét alkotás remekül tükrözi a különböző oktatási rendszerekben előforduló problémákat. A férjem és én filmes szakirányon tanultunk, így nem ritkán teljesen belemerülünk egy-egy film részletes elemzésébe. Azonban ebben az írásban inkább a történetek, a nézőpontok és az üzenetek mélyebb értelmezésére helyezném a hangsúlyt.

A mindössze egy év eltéréssel megjelenő két film között érdekes párhuzamok fedezhetők fel. Mindkét alkotás az iskolai élet szépségeit és kihívásait tárja elénk, középpontjában egy "problémás" diák és egy elkötelezett tanárnő áll. Az egyik film német gyökerekkel bír, míg a másik magyar, ami alapvetően befolyásolja a tanár és diák (felnőtt és gyerek) kapcsolat dinamikáját.

Figyelem, innentől SPOILER!

Bizonyára sokaknak él még az emlékezetében a Szomszédok című teleregényből jól ismert tanárnő, Vágási Jutka néhány iskola jelenete. A tanári szobában zajló beszélgetések, az osztályban történő oktatás (hogyan énekeljük helyesen hajlítva a Himnusz egy bizonyos sorát), vagy menzaproblémák.

Szimler Bálint debütáló nagyjátékfilmje a dokumentarista stílus határvonalán egyensúlyoz, és noha 2024-ben készült, a szándékosan szemcsés képi világ retro érzetet sugall.

Egy elhagyatott iskolaépület bújik meg a panelrengeteg sűrűjében. Az évnyitó ceremónia végtelennek tűnik a tűző nap alatt, mintha az idő megállt volna. Az órákon csak a síri csend és a szigorú fegyelem uralkodik, miközben a diákok az ablakon kifelé bámulva próbálnak megszabadulni az unalomtól. A szünetekben az iskolaudvaron fákra mászva keresik a kalandot, de az utcáról betévedő macskát megörökíteni vagy megetetni tilos. Olyan érzés, mintha visszautaztunk volna a kilencvenes évekbe, amikor a világ még egyszerűbb volt. Az egyedüli modern nyomokat a menzán felbukkanó műanyag tálcák és a választható A-B menü jelentik, amelyek emlékeztetnek arra, hogy a világ nem állt meg teljesen, még ha a környezet ezt sugallja is.

A Fekete pontban tulajdonképpen egy tanév hétköznapi jeleneteit pásztázzuk végig, néhol egy-egy hosszan kitartott csendélet jellegű képpel. A fullasztóan lassú bürokrácia ékes példája a kitört, mégis hónapokig nem megcsináltatható ablak esete. A főszereplő a külföldről hazatérő és magyar közoktatásba csöppenő

Palkó egy különleges kisfiú, akinek érzékeny lelke más dimenziók felfedezésére vágyik. Nehezen találja a helyét a megszokott világban, ahol gyakran úgy érzi, hogy nem illik bele a körülötte lévő emberek közé.

Lassan, de biztosan gyűjtögeti barátait, míg a fekete pontok száma egyre gyarapszik. Hasonló helyzetben van a pályakezdő osztályfőnöke, Juci néni (Mészöly Anna) is, aki fásult kollégái szigorú, szabálykövető hozzáállását néha próbálja színesíteni új módszerekkel. Egy alkalommal, hogy elnyerje a diákok bizalmát és figyelmét, megengedi nekik, hogy egy percig hangoskodjanak. Máskor a teremben leülnek a földre, és olyan Petőfi Sándor verset olvasnak együtt, amit a tankönyvek nem tartalmaznak, így a tanulás egy új, izgalmas dimenzióját fedezik fel.

A korábbi események miatt a percek alatt érkező kolléga szúrós pillantással néz a tanárnőre, és csendre inti őt. Az utóbbi eset még inkább felháborító: egy váratlanul megérkező, dühöngő szülő érkezik, aki nem restell számon kérni a tanárnőt, miért merészeli olyan dolgokkal bombázni a gyerekét, amelyek nem találhatóak meg a tankönyvben. Az apa meggyőződése szerint ezzel veszélyezteti a hatodik osztályos gimnáziumra készülő gyermekének esélyeit, hiszen így nem azt a tudást szerzi meg, amire a felvételi során szüksége lesz. (Hát, elég elkeserítő, nemde?)

Palkó mindennap egy újabb harcot vív a zűrzavaros szabályok tengerében: nem mindegy, hogy melyik ajtón lépsz be, külön köröket kell futnia, ha tesin a pólód nem piros, és a menza ételét kötelezően el kell fogyasztani, hiszen "ezért fizettél be".

A tanterv szoros. Mindegy, hogy új vagy, vagy épp betegségből térsz vissza, röpdolgozattal kezdesz.

Szóbeli feleltetésnél, hibás válasz esetén jön a megalázás, és ha nem szeded össze a tesi végén a labdákat sokadik szólásra sem, jajj neked...

A filmben egyébként a testnevelés tanár a kifejezetten nem kedveli a fiút. Többször összetűzésbe kerülnek, a tanár mindent személye és tekintélye elleni támadásnak vesz. Ami a labda (nem) szedős jelenetnél addig fajul, hogy megüti és nyusziugrásra kényszeríti Palkót. Ezt távolról látja Juci néni, és bár tisztában van a helyzet elfogadhatatlanságával, sokáig nem tudja, mitévő legyen: jelentse-e az esetet vagy ne.

Fiatal kolléganője azt tanácsolja, hogy inkább ne tegye, hiszen ő maga is új a tanári karban, tanárhiány van, így is alig győzik a helyettesítést, ne kockáztassa senki állását... A tanárnő később mégis felbőszül és odavágja a tornatanár asztalára cuccait, számonkérve rajta a tettét. Kollégái azonban mind a tornatanár mellé állnak - mondván a probléma egyértelműen a kezelhetetlen Palkóval van -, Jucit pedig csendesen kiközösítik.

Palkó végül teljesen elzárkózik a beszélgetésektől, még akkor is, ha valaki megpróbálja megszólítani. Legalább így az órát sem zavarja – jegyzi meg egy másik tanár, aki ezt a helyzetet figyeli.

A magába forduló fiú szünetben inkább szeretne egy kicsit eltávolodni a diákélettől, ezért felmászik az iskola udvarán álló hatalmas fára. Végül a tűzoltók szedik le.

A film végső jelenetében a technika tanár egy német nyelvű YouTube-videót néz, hogy elsajátítsa az ablakcserélés fortélyait. Közben a háttérben zúgó fűrész hangja tölti be az iskolaudvart, ahol éppen fát vágnak és darabolnak apró részekre. A fáradt, de kíváncsi szemekkel figyelő Palkó pedig még mindig a fa tetején ül, engedetlenségét fitogtatva.

Kapcsolódó: Ezt az 5 filmet várjuk márciusban a Netflixen

A tanári szoba (Das Lehrerzimmer) egy lenyűgöző és sokszínű, multikulturális iskolai környezetet bemutató film, amely mélyen belemerül a tanári hivatás kihívásaiba. A történet középpontjában áll egy fiatal, elveit hűen képviselő tanárnő, Carla Nowak (Leonie Benesh), aki a hetedikesek osztályfőnöke. Amikor az iskola falai között egyre gyakoribbá válnak a lopások, Carla egyik diákját, egy ártatlan fiút gyanúsítanak meg. A tanárnő bátran kiáll a fiú mellett, ám a diáktársai mégis megbélyegzik őt, ami arra figyelmeztet, hogy a közösség dinamikája és a fiatalok közötti kapcsolatok mennyire bonyolultak és érzékenyek. A film mélyen foglalkozik a társadalmi előítéletekkel és a bátorsággal, hogy szembeszálljunk a hibás megítélésekkel.

A tanárnő úgy dönt, hogy saját hatáskörben intézkedik, mivel rendkívül eltérően vélekedik a kollégái nyomozási technikáiról.

Csapdát állít, és a tanári szobában nyitva felejtett laptopján rögzíti a következő lopást, amely éppen az ő, széken felejtett kabátjának zsebéből történik. Szerencsétlenségére a tettes nem más, mint Oskar anyukája, Frau Kuhn, aki az iskola titkárságán dolgozik. Carla, aki már régóta gyanakodott, hogy valami nem stimmel, négyszemközt félrehívja a nőt, lehetőséget adva arra, hogy önként visszaadja a pénzt és bocsánatot kérjen. Azonban a tolvaj végsőkig tagadja a vádakat, így Carla kénytelen a bizonyítékot előhúzni, és az igazgatónőhöz fordul segítségért. Ekkor elindul a lavina, és a helyzet gyorsan kicsúszik az irányítása alól.

Oskar, hisz az anyja ártatlanságában, ezért a diákok körében lejárató kampányt indít a tanárnő ellen. Sok lúd disznót győz alapon megtörténik a karaktergyilkosság, amit Carla próbál emelt fővel viselni, közben mindvégig a gyerekek érdekeit tartja szem előtt. Néha már szó szerint.

(Nem tudom, mit reagáltam volna a helyében, ha "fél-véletlenül" Oskar úgy arcul vág a tőlem lopott laptoppal, amitől a szemem hetekig úgy néz ki, mintha egy K-1-es meccsen kaptam volna ki. Ja, és a gyerek ezután még le is dobja a laptopot egy hídról.)

Az osztály légköre drámaian megváltozott: a gyerekek már nem hajlandók részt venni a korábban oly népszerű napindító köszönő szertartásban, amelyet addig szeretett tanárnőjük kedvéért végeztek. Az órákon alig működnek együtt, sztrájkolnak, sőt, lejárató cikkeket írnak az iskola újságába. Az intézmény falai között egyre inkább háborús zóna alakul ki. Oskar, a lázadás szimbóluma, nem riad vissza a felfüggesztésétől: belép az osztályterembe, leül, és nem hajlandó elmozdulni helyéről. A tanárok, élükön Carlával, minden rendelkezésükre álló pedagógiai eszközt bevetnek, hogy jobb belátásra bírják a diákot, de mindez hiábavalónak bizonyul.

A záró jelenet igazi katartikus pillanatot hoz: Oskart, aki még mindig az iskolai székével együtt ül, a kiérkező rendőrök a vállukra emelik, és úgy távoznak vele az iskolából - mint egy kis uralkodót, aki végre elnyerte méltó helyét.

Hogy miként zárul a folyamatban lévő nyomozás a lopás ügyében, hogyan tud ezek után tovább tanítani Carla, és mi történik később Oskarral - már a néző fantáziájára van bízva.

Mindkét történet a tanintézmény falain belül zajlik, és kizárólag a szereplők életének e szegmense kerül reflektorfénybe. A szülői értekezlet mindkét alkotásban heves viták kereszttüzébe kerül, amelynek középpontjában az áll, hogy miért ne legyen az osztálykirándulás egy napos. Míg sok szülő hajlandó lenne kifizetni a többnapos program költségeit, addig az egyik egyedülálló szülő számára ez nem kivitelezhető. Az intrikák és címkék világa a felnőtt és gyerek társadalomban egyaránt jelen van, ám a hatalmi dinamikák és az együttműködési formák eltérő módon bontakoznak ki ezekben a filmekben.

A filmek egymás utáni nézése során különös érzések kavarogtak bennünk, amelyek nemcsak minket foglalkoztattak, hanem élénk beszédtémát is szolgáltattak a tanári szobákban zajló módszertani vitákhoz. Ezek a diskurzusok a gyermeknevelés különböző megközelítéseiről szóltak: arról, hogy mi a helyes és mi az, amit érdemes elkerülni. Ilyenkor könnyen elbizonytalanodik az ember, és kérdéseket tesz fel arról, hogy melyik irány lehet a hosszú távú megoldás. A férjemmel mi is valahol a két szélsőség között helyezkedünk el, és természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy még rengeteget kell tanulnunk és fejlődnünk.