Magyarországon nem véletlenül foglalkoznak e különleges állatfajta tenyésztésével: valódi kincsnek számít hazánkban - Agro Napló.

A végtelen puszták egyik legismertebb állatfaja, a racka juh, hosszú időn át a kihalás szélén egyensúlyozott. Noha évszázadok során a juhászat és a juhbőr kereskedelem meghatározó szereplője volt, a finomgyapjút adó fajták fokozatosan háttérbe szorították. De mi segített neki abban, hogy újra a kietlen táj egyik legmeghatározóbb élőlényévé váljon?

Bökönyi Sándor régészeti kutatásai alapján arra következtett, hogy a népvándorlás során jelent meg először a magyar racka juh a Kárpát-medencében. Arra vonatkozó információk azonban nem állnak rendelkezésre, hogy melyik népcsoporttal érkezhetett. Feltételezések szerint a muflonból tenyésztették ki annakidején. Nyelvészeti adatok alapján a juh szót kifejezetten csak a rackára használták az őseink. Egy másik kutató, Matolcsi János eredményei arra engednek következtetni, hogy a nem a mai, jellegzetes V alakú szarvforma volt rájuk jellemző, hanem a vízszintes tengelyű, csavarodott alakulás. Egy bizonyos, hogy az első régészeti és írásos emlékekben a 16-17. századból már a jelenlegi formájában szerepel.

Hazánkban évszázadokon át virágzott a juh- és juhbőr kereskedelem, amelynek jelentőségéről már az 1255-ös években is találhatóak feljegyzések. Az 1870-es években a juhállomány meghaladta a 4 millió egyedet, ami jól tükrözte a fajta akkori fontosságát. Azonban a finomgyapjút adó fajták fokozatos megjelenése miatt a racka juhok létszáma lassan, de biztosan csökkenni kezdett. Ennek következtében 1903-ra a fajta majdnem a kihalás szélére került.

A racka juh, mint sok más állatfajta, súlyosan érintett volt a világháborúk megpróbáltatásaiban. E nehéz idők alatt a fajta állománya jellemzően a Hortobágy pusztáira korlátozódott, így sokáig a "hortobágyi racka" elnevezés alatt ismerték. Az 1952-es állami beavatkozás után a már említett hortobágyi állományból alakult ki a Hortobágyi Állami Gazdaság fehér és fekete színváltozata. A gazdaság jogutódja napjainkban a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., amely továbbra is gondozza ezt a különleges fajtát. A racka kosok átlagosan körülbelül 70 centiméter magasak, és tömegük elérheti a 55-75 kilogrammot. Impozáns, 90-110 fokos szögben csavarodó szarvaik hossza nagyjából fél métert is meghaladhatja. Ezzel szemben a nőstény juhok kisebb termetűek; átlagosan 60 centiméter magasak, súlyuk pedig 35-45 kilogramm között mozog. Szarvuk hossza általában csak 30 centiméter, és a szög, amit bezárnak, körülbelül 50-60 fok. Ez a fajta tehát nemcsak a méreteivel, hanem különleges megjelenésével is kitűnik a magyar állatfajok között.

A racka tincses szerkezetű gyapjúja meglehetősen durva és kifejezetten hosszú. Szőre akár a 25-30 centimétert is elérheti. A ritkább fekete színváltozat bárány korától kezdve teljes szőrzetét tekintve fekete. A bőre, körme és nyelve palaszürke. Egyéves kora után megjelennek szőrzetében az ősz szálak, ezt a szaknyelv "darusodásnak" nevezi. A fehér változat gyapja krémszínű, a pofa és a lábak viszont világosbarnák. A fiatal fehér rackák születésükkor vagy teljesen barnák, vagy elöl barnák és testük hátsó részén sárgásfehérek. Keresztezéskor megfigyelhető, hogy két fehér egyed báránya, mindig fehér lesz, ugyanakkor a fekete szülőktől származó bárányok lehetnek fehérek. Ez amiatt alakul így mert a fehér szín recesszív a feketével szemben, a fehér racka mindig homozigóta, míg a feketében sok a heterozigóta.

A gyapjú nem kifejezetten értékes, ennek ellenére a gerezna kultúrtörténetileg jelentős. Ebből készült ugyanis az úgynevezett suba. A pásztorok és az egyszerűbb emberek körében elterjedt volt borítás nélküli báránybőr subák viselése. Bél Mátyás írja az alföldi pásztorokról 1737 -ben: "Nyers bőrből szabott felettébb szőrös ruhaneműben járnak, aminek bunda a neve." A suba igazi hazája az Alföld volt, ahol az asszonyok is viselték. A subát a nagykunságiak, hajdúságiak és a délborsodiak bundának nevezték. Sokáig csak a fehér naturális forma volt elterjedt, később azonban különféle módszerekkel színezték, főképp a hölgyek. Például tölgygubacs, dió vagy eperfa tapló kifőzött levével barnára festették.

A húsminőségét illetően a Racka juhok gyengébb húsformákat mutatnak, ami miatt a húskitermelésük nem túl kedvező. Ennek ellenére, a rideg tartás és a kiváló ellenálló képesség következtében a húsuk szinte nem tartalmaz faggyút, így ízletes és kiemelkedően magas minőségű. Ezen kívül, a fajta jeleskedik a tejtermelésben is: a bárányok leválasztása után akár 60 liter tejet is adhat. A tej általában feldolgozásra kerül, leggyakrabban sajtok formájában. A Racka juhok jellemzően a tél végén vagy a tavasz elején ellik, általában egy bárányt, de ikerellés is előfordulhat.

Ez a fajta valóban lenyűgöző, hiszen az időjárás zord viszontagságaival és a nehéz tartási körülményekkel szemben is rendkívüli ellenállóképességgel bír. Élénk vérmérséklete és büszke járása teszi még vonzóbbá. A szürke marhával együtt, ez a juhfajta is kifejezetten alkalmas a ridegtartásra, ami különösen értékessé teszi. 1983-ban jött létre a Magyar Rackajuh-tenyésztő Egyesület, amelynek fő célkitűzése a fajtatiszta tenyésztés és a génbankként való megőrzés. A tenyésztők kiemelt figyelmet fordítanak a fajta szilárd felépítésének, kiváló ellenállóképességének és anyai tulajdonságainak megőrzésére, különösen extenzív tartási körülmények között. Jelenleg a genetikai tisztaság megőrzése érdekében folytatják tenyésztését, és egyre népszerűbbé válik, mint turisták által látogatott attrakció. A Fertő-Hanság Nemzeti Park, a Körös-Maros Nemzeti Park és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén több nagyobb rackanyáj található, amelyek nemcsak a helyi ökoszisztémát gazdagítják, hanem a látogatók számára is különleges élményt nyújtanak. A fehér és fekete magyar (hortobágyi) racka juhokat a földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter védett és őshonos állatfajtának nyilvánította, ezzel is hangsúlyozva jelentőségüket a hazai állatállományban.

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Egyesülete szigorú, megjelenést érintő feltételeket állít fel, amelyek akadályozhatják a törzskönyv megszerzését. E kritériumok közé tartoznak a következők: