Fedezd fel velünk, hogy milyen mértékben alakulhat a következő év minimálbér!


Gyakorlatilag megállapodtak a főbb pontokban a munkaadók és a szakszervezetek a Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülését követően - tudta meg a Világgazdaság.

Bár a megállapodást hivatalosan még nem írták alá, de a tartalmi elemekben megegyeztek a felek. Ennek megfelelően:

A legfrissebb előrejelzések alapján 2027-re Magyarországon a rendszeres bruttó átlagbér várhatóan körülbelül 750 ezer forintot fog elérni.

A garantált bérminimum továbbra is érvényben marad, azonban annak emeléséről a jövőben évről évre a VKF keretein belül döntenek. A megállapodás hangsúlyozza, hogy a jövőben fokozni kívánják a kollektív szerződéses lefedettséget Magyarországon. A felek abban is egyetértenek, hogy a béremeléseknek a gazdasági növekedésre és a vállalatok hatékonyságának javulására kell épülniük a jövőbeni megvalósítás során.

Idén minden korábbinál hamarabb, már a nyár közepén elkezdődtek a minimálbér-tárgyalások. A nagy sietség oka az volt, hogy november 15-ig kész terveket kellett kidolgozniuk a szakszervezeteknek és a munkaadóknak az uniós minimálbér-irányelv gyakorlatba történő átültetéséről. Dönteniük kellett arról, hogy mi lesz a sorsa a garantált bérminimumnak, hány éves bérmegállapodás kötnek, továbbá meg kellett határozni azt is, hogyan tervezik felzárkóztatni a hazai minimálbért.

A teljes cikk itt olvasható:

Related posts