A lakossági állampapírok sorsa aggályos kérdés, amely sokakat foglalkoztat. Miért is érdemes ezzel foglalkozni? Az állampapírok nem csupán egyszerű befektetési lehetőségek, hanem a lakosság pénzügyi stabilitásának egyik alappillére is. Az elmúlt időszak g

A szerző független pénzügyi szakértő, aki mélyreható elemzéseivel és szakmai tapasztalatával hozzájárul a pénzügyi diskurzushoz. Az Ekonomi a G7 véleményrovata, ahol friss és provokatív gondolatokkal igyekszik gazdagítani a közgazdasági párbeszédet.

Az utóbbi hetekben szinte mindenki erről beszél: az idei első negyedévben mennyi pénz üti majd a lakosság markát a prémium államkötvények (PMÁP) után járó kamatok révén. A magyar kormány számára – a 2023-as, 17,6 százalékos inflációs rekordnak köszönhetően – idén összesen 1300 milliárd forint kifizetése válik szükségessé csupán a kamatok tekintetében, és ennek a jelentős része már az első negyedévben megérkezik.

A helyzet komolyságát jól tükrözi Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter figyelmeztetése, miszerint "őrület" várható a lakossági állampapírok körüli események miatt. A miniszter hangsúlyozta, hogy szoros figyelemmel kísérik a fejleményeket, bármi is rejlik ennek a mögött. Kifejtette, hogy az állam által kínált, rendkívül vonzó kamatok mellett elvárják, hogy a magyar állampolgárok a kezükbe kerülő jelentős összegeket a fogyasztás növelésére használják fel. Ezt a gondolatot a miniszterelnök is megerősítette egy későbbi interjúban, ahol megígérte, hogy a kamatokat valóban kifizetik a lakosság számára, így a 2025-ös év igazi lendületet kaphat.

Sokan írtak arról, hogy vajon ennek az állománynak mekkora részét váltják majd vissza, illetve konkrétan hol fog landolni ez a valóban nagy összeg. Sok újat ezzel kapcsolatban én sem tudnék írni. Annyit csak a tényszerűség kedvéért rögzítsünk: a 2024-es 3,7 százalékos átlagos infláció után a kamatprémiummal együtt az inflációkövető állampapírok elvesztették valódi vonzerejüket, a magas reálkamatot, a 18 százalék feletti kamat után a lakosság kénytelen beérni 4-5,2 százalék körüli kamattal.

Hová sodródnak a forintok, azt csak később tudhatjuk meg biztosan. Ami igazán zavarba ejtő és kissé aggasztó számomra, az a csend, amely körülveszi a helyzetet. A magyar állam már túl van két jelentős kamatfizetésen (január 20. és 27.), de az Államadósság Kezelő Központ eddig nem jelentett be semmilyen új terméket.

Jelenleg nem létezik olyan innovatív termék, amely lehetőséget biztosítana a PMÁP-tulajdonosok számára a választásra.

Mindenki számol azzal, hogy a kamatfizetések utánVagy ha valaki nagyon bizalmatlan a magyar állammal szemben, már előtte, hiszen a jelenleg érvényes 99 százalékos visszavételi árfolyam nincs rögzítve a kibocsátási tájékoztatóban, ergo bármikor megváltoztatható, csökkenthető, sőt el is törölhető. lesznek visszaváltások, és gondolom az államnak se mindegy, a 7000 milliárdból mekkora tételtől köszönnek el véglegesen a PMÁP-tulajdonosok. Ehhez képest ijesztő a csend, hogy nincs új alternatíva, a jelenlegi étlapon szereplő termékek hozama pedig töredéke csupán az elmúlt két év hozamának. Persze, jócskán lejjebb jött az infláció 2024-ben, így az is igaz, hogy a mostani paletta egy része is reálhozamot biztosít a befektetőknek, csak van egy nagy de.

Ne legyünk illúziókban, 25 évnyi tapasztalatomra támaszkodva állítom, hogy a lakosság, a megtakarítók és a kalandvágyó PMÁP-tulajdonosok mind a múltbeli hozamokat veszik figyelembe a befektetéseik során. Hiába hangoztatják a befektetési termékek, hogy a múlt teljesítménye nem garancia a jövőbeli eredményekre, a rendszer működése és a befektetők természeténél fogva ez a gyakorlat nem változik. Ezt bizonyítja, ami 2022-ben, illetve 2023-ban a PMÁP-okkal történt: a magyar inflációkövető állampapír esetében az infláció alakulását utólag követte, így 2022-től 2023 őszéig már nem kellett különleges tudományos ismeretekkel rendelkezni ahhoz, hogy valaki megbecsülje a következő év kuponját. Ily módon a megtakarítók döntéseik során szintén a múltbeli hozamok alapján tájékozódtak.

Az alábbi táblázat a múltbeli hozamokat szemlélteti, amelyek az alternatív befektetési lehetőségeket jelzik, amikkel a lakossági állampapíroknak konkurálniuk kellene, és amelyeket az Államkincstár kínál. Az összehasonlításban csak két sorozatra fókuszálok: az egyik a hároméves FixMÁP, a másik pedig a 2029/NE, amely egy változó kamatozású bónusz magyar állampapír, és az átlagos három hónapos diszkont kincstárjegy (DKJ) hozama felett 1,5 százalékos prémiumot biztosít. A jelenlegi lehetőségek közül ezek a legrelevánsabbak, de a többi alternatíva sem nyújt sokkal kedvezőbb hozamot.

Tisztázzuk gyorsan: ezek a termékek nem azonos kockázati szinten mozognak, és nem mentesek az adó- vagy szociális hozzájárulások alól, mint ahogyan azt a lakossági állampapírok esetében tapasztalhatjuk. A táblázat lényege, hogy ha a tisztelt befektető a kuponváltás után várható 4-5%-os hozammal nem lesz elégedett, akkor alternatív befektetési lehetőségek után fog kutatni. Ilyenkor a múltbeli hozamokkal találkozik, és az állam által kínált befektetési lehetőségek is a látókörébe kerülnek. Valójában a lakossági állampapírok csupán egyetlen eszközcsoporttal versenyeznek: azokkal az állampapírokkal, amelyek a magyar intézményi befektetők számára is hozzáférhetők. Ez nem éppen biztató perspektíva.

A közelmúltban a Telex és a portfolio.hu oldalakon megjelent egy alapos és érdekes statisztika, amely bemutatja, hogyan oszlik meg az állampapírok állománya a különböző megtakarítási volumenek szerint. Az adatokból világosan kiderül, hogy valóban sok kisebb összegű megtakarító rendelkezik PMÁP-pal, azonban a teljes megtakarítási összeg jelentős része a tehetős emberek portfólióiban található. Ha figyelembe vesszük, hogy a pénzügyi tudatosság eltérő mértékben van jelen a különböző társadalmi csoportokban — ami sajnos nem valós —, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy minél nagyobb a vagyon egy személynél, annál tudatosabban kezeli a pénzügyeit, legalábbis ezt ők maguk is így érzik. Ha feltételezzük, hogy az emberek X százaléka, a megtakarítások méretétől függetlenül, azonos arányban vonulna ki a lakossági állampapírból, és más befektetési lehetőségek felé fordulna, akkor a puszta matematikai számítások szerint ez az X százalékos visszalépés a teljes állomány 2X részét érintené. Amennyiben 2X ember száll ki, a valóságban 4X állomány távozik véglegesen vagy átmenetileg ebből a megtakarítási formából. Ez a folyamat pedig tovább folytatódik, és a határ csupán a képzelet és az állomány korlátai által szabott.

Nem tudom pontosan, hogy az egyes eszközosztályokba mennyi pénz fog áramlani, de aggaszt, hogy úgy tűnik, a magyar államot nem igazán érdekli, milyen mértékű kiáramlást kell majd finanszíroznia. Ezt a hozzáállást nehezen tudom megérteni. Összességében óriási, ezermilliárdos összegekről van szó, ami normális körülmények között is komoly finanszírozási nehézségeket jelentene bármely állam számára. A magyar eset különösen aggasztó, hiszen ezer milliárd forint több mint egy százaléka a hazai GDP-nek. Jelenleg mintha nem állnánk túl jól Brüsszellel, miután évtizedek során bőségesen kaptunk támogatásokat, a kínai kapcsolatok sem jutottak el még arra a szintre, hogy gondolkodás nélkül osztogassanak pénzt, és új „barátunk”, Donald Trump & Co. sem kínál korlátlan hitelkeretet Magyarországnak. Pozitívum, hogy az oroszoknak most valóban nincsenek többletforrásaik.

A 2010 utáni nehéz gazdasági helyzetben pont a magyar lakossági megtakarítások segítették finanszírozni a magyar államot. Teljesen érthető módon kevésbé sérülékeny egy gazdaság, ha nagyobb részben belülről finanszírozzák azt (ezt anno a kormánypárt is előszeretettel hangoztatta). Most meg úgy tűnik, mintha vagy nem érdekelné a kibocsátót (az államot) a gigantikus PMÁP-állomány jövője, vagy nem készültek fel annak kezelésére, ha nagyon nagy mértékben csökkenne a hazai lakossági állampapírállomány. Vagy van valami olyasmi a fiókban, ami ugyan megoldja a helyzetet tömeges visszaváltás esetén, csak éppen nagyon sok pénzbe és/vagy anyázásba fog kerülni.