Húsz kilogrammot adott le, és már három alkalommal tapasztalta meg a klinikai halál határvonalát. Most pedig ötödik évtizedét ünnepli Kopeczky Lajos, aki a 90. születésnapját készül megülni.

"Free Bindzsisztán!" - Majka reagált arra, hogy a One megszakította vele az együttműködést

Szerencsére túlélte komoly betegségét és idén már újabb terveket szövöget. A kilencven esztendős Kopeczky Lajos, ha kicsit nehezebben is beszél és jár, életkedve, optimizmusa még töretlen, ezekben a napokban sorozatban fogadja a gratulációkat születésnapja alkalmából.

Hogyan emlékezik meg a jelentős évfordulóról, és milyen különleges módon ünnepli azt?

A hétvégén a családom, a feleségem és a fiaim társaságában egy közös ebéd keretében ünnepeljük meg az együtt töltött időt. Néhány nappal ezelőtt pedig egy különleges esemény zajlott, amelyet a Fradi legendás krónikásáról, Nagy Béláról elnevezett Hagyományőrző Egyesület elnöke, Takács Tibor szervezett számomra. A rendezvényen, amely régi sportolók körében zajlott, meglepetésemre részt vett a Svédországban élő, 94 éves egykori kiemelkedő labdarúgó és edző, Móré Imre is.

- Ön közismerten nagy Fradi-szurkoló gyerekkora óta. Hogyan sikerült pártatlanul közvetítenie mondjuk egy FTC-Újpest meccset?

- Büszke vagyok rá, hogy a közvetítéseimben sosem voltam elfogult a Fradi iránt, csak odahaza, szeretteim körében. Annyira nem voltam elfogult, hogy azt még az Újpest-szurkolók is elismerték. Egyszer, amikor a Megyeri úton baktattam a meccsre, messziről üdvözöltek és skandálták: Lajos bácsi, gyere közénk! Pedig annyira zöld a szívem, hogy még a házam teteje is zöld színű... A Ferencvárosban nőttem fel, természetes volt, hogy mindig a Fradinak drukkoltam. Tizenéves voltam, amikor az Üllői úti stadionba az első meccsre kijutottam, méghozzá, úgy, hogy egy fillérem sem volt jegyre. Ott ólálkodtam a bejáratnál, amikor észre vettem, hogy egy öttagú társaság odaadta a belépőket a jegyszedőnek, aki nem számolta meg, így hatodiknak csatlakoztam és simán bejutottam. Nagyon boldog voltam, hogy a lelátón szurkolhattam kedvenceimnek.

- Emlékszik még arra, hogy melyik volt az a mérkőzés, amelyet először közvetített az életében?

Persze, az MTK-Csepel mérkőzés 1960-ban különleges helyet foglal el a memóriámban. Október 23-a volt, és a Népstadionban a nádtetős közvetítő fülke körül négy fegyveres rendőr állt, vigyázva a történelem e nehéz napjára. Az esemény súlya, és a négy évvel korábban kitört forradalom árnyéka mindent áthatott, és egyfajta feszültséget hozott a szurkolói hangulatba. Ez a mérkőzés nem csupán egy sportesemény volt, hanem egy emlékezés is, amely összekapcsolta a futballt a nemzeti érzésekkel és a történelmi eseményekkel.

Hogyan vált egy zenész és építészmérnök hallgatóból sportriporter?

Sport iránti lelkesedésem már régóta megvolt, de 1959-ben, amikor Vitray Tamásra bukkantam, akinek már akkoriban is széles körben elismert neve volt, váratlanul elragadott a pillanat. Fiatalos lelkesedéssel kiáltottam neki: "Én is szívesen kipróbálnám ezt a tévés bohóckodást!" Erre ő bátorítóan azt tanácsolta, hogy írjak Radnai Jánosnak, a Magyar Televízió Sportosztályának vezetőjének. Írtam neki, és az elkövetkező kilenc évben riporterként dolgoztam, miközben építészmérnökként is tevékenykedtem. Aztán jött a döntő pillanat: vagy főállásban folytatom a televíziós munkát, vagy elbúcsúzhatok. Így hát 1969-ben a tévé világába léptem, ami életem egyik legjobb döntése volt. Igazán boldog voltam, hogy része lehettem ennek a különleges közegnek.

Kivel alakult ki a legszorosabb kapcsolatod?

- Kezdetben mindenkivel jóban voltam, Vitraynak még házat is terveztem. Később megszakadt vele a kapcsolat, már vagy harminc éve nem beszéltünk... Egyébként Vitár Robival és Gyulai Istvánnal voltam a legjobb barátságban.

Édesapja neve Alajos volt, és Ön is ezt a nevet viseli, de hogyan alakult úgy, hogy Lajos lett belőle?

Radnai Jancsi volt az, aki megváltoztatta az életemet. Amikor először megérkeztem, azt mondta, hogy ilyen néven nem lehet sportriporter, ezért inkább Kovács Lajos néven ajánlotta, hogy szerepeljek. Én viszont ragaszkodtam az eredeti nevemhez, gondoltam, legfeljebb az A-betűt elhagyom. Így is tettem.

- Jól tette, mert akkor talán sose ismeri meg második feleségét, akivel már negyven éve együtt él.

Tényleg, a televíziózásnak köszönhetem Kingát (Wertán Kinga - a szerző), aki kiváló jégtáncosként tűnt ki. Két gyermekünk született, emellett az előző házasságomból is van még két csodás gyerek.

Tavaly egy súlyos betegség próbálta meg, de végül sikerült túllépnie rajta, és majdnem elveszítettük. Most pedig, hogy van?

Köszönöm, most már jól vagyok, bár a gondolkodásom néha kicsit lelassult. Előfordul, hogy nehezen ugranak be a nevek vagy események, és a beszédem sem olyan élénk, mint korábban, de nem panaszkodom, mert itt vagyok, élek. Úgy tűnik, hogy a Jóistennek még mindig vannak tervei velem. Komoly betegségből gyógyultam fel: tavaly ősszel gyomorpanaszokkal és hasnyálmirigy-gyulladással kerültem kórházba, és szinte húsz kilótól szabadultam meg. Három alkalommal is visszatértem a klinikai halálból, de végül megúsztam. Hálával tartozom mindenkinek, aki segített az életben maradásomban, különösen a feleségemnek, aki mindent megtesz az egészségemért. Kinga az én őrangyalom, valódi csoda, aki a tenyerén hordoz engem.

A labdarúgás mindig is közel állt a szívéhez; hátvédként játszott az újságírók válogatottjában, emellett a teniszpályán is otthonosan mozgott. Nem érzi úgy, hogy hiányzik a mozgás az életéből?

Tavaly, a betegségem előtti napon még a pályán pattogtattam a teniszlabdát. Nyilván hiányzik, de azóta hálás vagyok, hogy újra tudok járni. Augusztusban azonban visszatérek a sport világába, és a focipályán állok majd, ahol én végzem el a kezdőrúgást egy különleges újságíró-színész derbin, amelyet a tiszteletemre szerveznek.

Milyen egyedi tervei vannak még a tarsolyában?

Életem eddig csodás volt, tele szeretettel és boldogsággal, hiszen a kilencven évem alatt egy gyönyörű családot építettem fel. A mindennapjaim nyugodtan telnek, gyakran hallgatom a zenét, és szívesen nézem a sportmérkőzéseket is. Van azonban egy álmom: szeretnék újra zongorázni, hogy magam örömére játszhassak. Fiatal koromban templomokban orgonáltam, és azóta is nagyon hiányzik a zenélés varázsa az életemből.