Halle Berry: Összeesküvés fojtogatta az életemet A népszerű színésznő, Halle Berry, nemrégiben megosztotta a közönséggel, hogy úgy érzi, egy titkos összeesküvés célpontjává vált. Az Oscar-díjas sztár elmondta, hogy az utóbbi időszakban olyan események so


A színésznő véleménye szerint a férje a gyermekelhelyezési perben inkább szórakozik, mintsem komolyan venni a bírósági eljárást.

Halle Berry és Olivier Martinez pere a közös gyermekük szülői felügyeletéért nem megy valami egyszerűen. Az ex-férj ugyanis azt követlei a színésznőtől, hogy mutassa be a bíróságon az egykori dadával, Miryam Hazizával váltott sms-eket és az Erica Simamorával kötött titoktartási megállapodásokat. Ez ellen Berry azonban teljes mértékben tiltakozik. Úgy véli, Martinez bizony összejátszik egykori alkalmazottaival. Megtudta ugyanis, hogy a dada ex-férje kérésére hazugságokat állított róla, sőt a tudta és engedélye nélkül közöltek vele információkat a 11 éves Maceóról.

Berry jogi képviselője a bírósági tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a volt dada, a titoktartási megállapodás ellenére, továbbra is kapcsolatban áll Martinezzel és annak ügyvédjével. Ezzel szemben Berry volt férje már nem hajlandó hivatalos diskurzusokat folytatni Berry ügyvédjével. A színésznő állítása szerint a volt alkalmazott, Erika, férje befolyása alatt állva lépett kapcsolatba Maceo terapeutájával, hogy ezzel megnehezítse Maceo terápiás előrehaladását, amely kulcsfontosságú a szülői felügyeleti jog kérdésében. Továbbá, Erika hamis információkat is szolgáltatott Berry-ről.

A Life.hu hivatkozik a beadványra.

Ezek fényében a színésznő jogi lépéseket tett, és pert indított az egykori dadája ellen, ráadásul azt is bejelentette, hogy a decemberi bírósági meghallgatás során tanúként szeretné meghallgatni őt. Martinez szintén tervezett lépéseket, hiszen ő is tanúként kívánja kihallgatni Miryamot, hogy megtudja, mit gondol Maceo neveléséről, valamint a kisfiú és édesanyja közötti kapcsolat dinamikájáról. A bíró mindkét fél véleményét meghallgatja, és a hallottak alapján döntést hoz arról, hogy Martinez megőrzi-e a közös gyermek felügyeleti jogát.

Related posts