Ezek az ukrán jogi keretek – megdöbbentő felvételen Sebestyén József kárpátaljai magyar elhurcolása + videó.


A verés után a kárpátaljai magyar családapa annyira megfáradt a fájdalomtól, hogy csak térdre tudott roskadni. Az ukrán sorozó tisztek Beregszászon először egy mikrobuszba tuszkolták, majd Ungvárra, később pedig Munkácsra szállították, ahol brutális módon, vasrudakkal verték agyba-főbe.

Később a férfi vallomásában elmondta, hogy egy erdő mélyére hurcolták, ahol brutális verésnek vetették alá. Az ütlegelések főként a fejét és a testét célozták. Arról is beszámolt, hogy azzal fenyegették meg, ha nem ír alá egy dokumentumot, idézem: „nullára viszik.” Hozzátette, hogy a fájdalom elviselhetetlen volt, képtelen volt mozogni. Végül néhány katona a sárba dobta, hogy ott kénytelen legyen aludni. Később pszichiátriai intézetbe szállították, ahol a kínzások következményeként három hét elteltével életét vesztette.

A Mandiner által megszerzett legutóbbi nyilatkozatában így fogalmazott: "Bár orvosi kezelés alatt állok, napról napra egyre rosszabbul érzem magam. Az étvágyam szinte teljesen eltűnt, és a mozgás is nagyon nehézkessé vált számomra. Emellett elmondta, hogy retteg attól, hogy visszaküldenek, mert attól tart, hogy a bántalmazói befejezik azt, amit elkezdtek."

Egy másik videón pedig az látszik, hogy a férfi a mentősöknek magyarázza el, hogy fájdalmai vannak és hányingerrel küzd. Közben többször rosszul lesz, ennek ellenére azt várják el tőle, hogy egyedül szálljon be a mentőbe. Azt is hiába mondja, hogy epilepsziás,de ez nem érdekelte az ukrán hatóságokat. Majd megmutatta, hogy veséjét ütötték, de nem hittek neki.

A Magyar Nemzet birtokába pedig egy olyan fotó került, amelyen S. József döbbenetes sérülései láthatók. Ekkor még életben volt. A portál információi szerint az ukrán tisztek vasdoronggal ütlegelték, megkötözték és úgy kínozták.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium az ügy miatt csütörtökön meghallgatásra berendelte Ukrajna magyarországi nagykövetét, Fegyír Sándort.

Az ukrán fegyveres erők központi irodája nemrégiben nyilvános közleményt adott ki, melyben azt állítják, hogy a kárpátaljai férfit törvényes keretek között mozgósították, és folyamatosan ukrán nemzetiségű állampolgárként hivatkoztak rá, annak ellenére, hogy ő magyar származású. A közleményben említést nyert, hogy a férfi önként távozott alakulata állomáshelyéről, és halálának okaként tüdőembóliát jelöltek meg.

Orbán Viktor véleménye szerint a probléma gyökerei a háborúba nyúlnak vissza. Sokan Magyarországon talán úgy érzik, hogy a konfliktus távol van tőlük, de a valóság az, hogy a harcok közvetlenül a szomszédos országban zajlanak, így a fenyegetés közvetlenül érinti hazánkat - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Kiemelte: Ukrajna uniós tagságával a háború szörnyűségeit is integrálnánk a közösségbe.

Related posts