Kíméletlenül rátámadtak az utcán a Házasság első látásra című műsor egyik sztárjára.


Oláh Orsi a Házasság első látásra című TV2-reality egyik legmegosztóbb szereplője lett - és úgy tűnik, a műsor véget érése óta eltelt időszak sem hozott számára megnyugvást. A nézők közül sokan a mai napig bírálják a viselkedését, amit sokszor ridegnek, túl keménynek vagy hisztisnek tartanak. A kommentelők szerint Orsi gyakran lenézően bánt párjával, és nem volt nyitott az érzelmekre, nagyon elutasító volt egykori férjével. Bár a valóságshow forgatása óta eltelt valamennyi idő, a kritikus hangok nem csillapodnak - még mindig heves viták folynak a személyéről. A Házasság első látásra sztárja eddig nem reagált a támadásokra, de a követői közül többen is kiálltak mellette, hangsúlyozva: a műsor csak egy kiragadott szeletét mutatta meg a valóságnak.

A közelmúltban a fiatal lány élőben is kritikát kapott, amiről a közösségi platformján osztott meg információt. Mindkét eset rendkívül meglepő volt!

Volt már veletek olyan, hogy egy szituációban nem úgy reagáltatok, ahogy szerettetek volna, és csak napokkal később realizáltátok, hogy másképp is kezelhettétek volna? Nemrégiben betértem egy rétesezőbe, ami sajnos nem volt valami fényes hely, de mindjárt megérthetitek, miért mesélem el. Éppen a cigarettámmal bíbelődtem, elszívtam az utolsó slukkot, amikor észrevettem, hogy az eladó nő az ajtóból figyel, és széles mosollyal néz rám. Akkor már kezdtem gyanakodni, hogy talán felismerhetett.

Related posts