Dobrev Klára határozott üzenete augusztus 20-án így hangzott: "Addig nem lehet ünnepelni, amíg Orbán irányítja ezt az országot!"


Dobrev Klára szerint augusztus 20-án nincs ok az ünneplésre, amíg Orbán Viktor vezeti az országot. A DK elnöke úgy véli, a rendszer első- és másodrendű polgárokra osztja a magyarokat, és valódi rendszerváltás csak akkor jöhet, ha nemcsak a kormányt, hanem annak gondolatvilágát is leváltják.

Dorbev Klára a Facebook-oldalán közzétett videóban augusztus 20-án fejtette ki véleményét, miszerint bár születésnapokon általában elvárás az ünneplés, most ő mégsem érzi ezt szükségesnek. Az államalapítás évfordulójához kapcsolódva hangsúlyozta, hogy szerinte fontos kimondani: "nincs mit ünnepelnünk, amíg Orbán Viktor irányítja ezt az országot".

Kiemelte, hogy a nemzet egységének ünneplése nem lehetséges egy olyan rendszer keretein belül, amely a magyar állampolgárokat első- és másodrendű kategóriákba sorolja.

Mert ma már csak azok számítanak elsőrendű polgárnak a NER világában, akik elképesztő árú ruhákban és táskákban mutatkoznak, miközben a tisztességesen dolgozó emberek, akik adót fizetnek, másodrendűvé váltak. Ők azok, akik a hónap végén nemcsak drága öltözetet, de még egy nagybevásárlást sem engedhetnek meg maguknak. Az elsőrendűek magánrepülővel repkednek, luxusklinikákon gyógyulnak, és VIP helyekről nézik a mérkőzéseket, míg a másodrendűek hónapokat várnak orvosi ellátásra, és palackos vízért mosdóznak a kórházakban, vagy éppen a WC-t öblítik.

A DK elnöke hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor elsőrendűként említette a határon túli állampolgárokat, akik levélben szavazhatnak a választásokon. Ezzel szemben a belföldön élő, keményen dolgozó emberek másodrendű státuszt kaptak, ami a következmények viselését is érinti.

Ugyanakkor az ellenzéki politikus szerint aki elhiszi, hogy az orbáni zsarnokságot csak úgy lehet legyőzni, hogy közben eláruljuk a legfontosabb értékeinket, az nem veszi észre, hogy már vesztett és Orbán rendszere már le is győzte őt.

"Mert Orbán világa olyan, mint egy bántalmazó kapcsolat. És mindannyian tudjuk, hogy a bántalmazóval szemben az egyik leghatástalanabb eszköz, hogy megmagyarázzuk, miért kell időnként hallgatni, belesimulni, behódolni" - fogalmazott Dobrev és hozzátette, hogy "mi, baloldaliak le akarjuk győzni a bántalmazót, mi ki akarunk lépni ebből világból, mi, valódi rendszerváltást akarunk".

Végül hangsúlyozta, hogy mindez csak akkor válhat valóra, ha megújítják Orbán gondolkodásmódját is.

Related posts