"A szemükben bunkónak tűntem, mégis belül lángoltam; úgy érezték, hogy ki lehet faragni belőlem valami különlegeset." - Emlékezve Szirtes Ádám 100. születésnapjára.
A Tápiósápról származó Szirtes Ádám a második világháború utáni évtizedek egyik legkiemelkedőbb filmszínésze volt. A Port által összeállított lista szerint pályafutása alatt lenyűgöző, 118 filmben szerepelt, ami azt jelenti, hogy a negyven év alatt több főszerepet kapott, mint ahány esztendőt eltöltött a színészet világában. Tragikus módon a 65. születésnapját sosem ünnepelhette meg. A színpadi előadásokban talán kevesebb elismerésben részesült, mint amennyi dicsérő kritikát kapott, mégis senki más nem emelkedett ki annyira a mélységekből a csúcsokig, mint ő.
"A fényes helyek az én világommal nincsenek összhangban. Megölik a hangulatomat. Ha a paraszt feljön Pestre, nem a villamos belsejében utazik, hanem a peronon./.../ - Hol érzi magát a legjobban? -- A szabadban. Erdőn, mezőn, vízparton." (Kemény György interjúja Szirtes Ádámmal, Nők Magazinja, 1978/4.)
Negyedrészt szlovák volt, amint azt születéskori neve, a Szvitek is mutatja. Azért mutatja, mert vér szerinti nagyapja, a módos gazda, a bíró fia tudni sem akart az általa megejtett tót leány gyerekéről, így aztán az apja az anyja után kapott tót nevet adta tovább a fiának, akit a nagymama még Adamkónak szólított.
Ifj. Szvitek Ádám története különös és fordulatos, hiszen házasságon kívüli fogantatásának körülményei rendkívül színesek. A mostohanagyapja, akinek hatalma alatt állt, olyan drasztikus lépésre szánták el magukat, hogy levágta a mostohafia kiskabátjáról és nadrágjáról az összes gombot, így próbálva megakadályozni, hogy elinduljon Nagykátára, ahol meg kívánta kérni gyermeke leendő anyját. De Szvitek Ádám nem hagyta magát, és végül elment. A párja a gombokat újra felvarrta, és így a fiatalok újra szép, kedves és harmatos pillanatokat élhettek át együtt. Ezt a nosztalgikus képet idézi fel anyai nagybátyja és keresztapja, Szirtes Ádám, önéletírásában (Életünk, életem), amelynek egyes részei jóval a színész halála után láttak napvilágot, de ezt a különleges emléket már életében megosztotta a Film, színház, muzsika című folyóiratban (1988. január 2.).
Szülei a születése előtt három hónappal léptek a házasság kötelékébe, s egy elhagyatott istállóban találtak menedéket Tápiósáp legszegényebb zugában, amely ma Sülysáp északnyugati részének számít. Itt, az üres jászolban kapott helyet a kisbaba, akinek sorsa már ekkor kezdett formálódni. Az évek során még öt gyermek érkezett a családba, és a valaha "szép, kedves és harmatos" párból a szegénység és a nehézségek által megpróbáltatott, eltökélt szülők lettek, akik a mindennapi kihívásokkal küzdöttek meg.
Apja még csak húsz esztendős volt, amikor megszületett Ádám fia. Id. Szvitek Ádám, ahogy fiának írásaiban olvashatjuk, "csodálatos kézzel" rendelkezett, noha a jobb keze csonka volt. 1919-ben egy ekrazit súlyosan megsebezte mutató- és középső ujját, így azok csonkká váltak. Minden alkalommal, amikor munkát keresett, gondosan eltakarva tartotta csonka kezét, akár elöl, akár hátul. A nehéz időkben, amikor mások is küzdöttek a megélhetésért, ő még inkább hátrányos helyzetben volt, különösen a nagy gazdasági válság idején, amikor sorra érkeztek a gyerekek Ádám után. Az apának, a csodás kezével, gyönyörű galambokat és repülő játékokat faragott, de az ezekből befolyó pénz mindössze annyira volt elegendő, hogy a család megélhetését biztosítsa. A gyerekek számára így nem maradt elég forrás, hogy ilyen játékokkal örvendeztethessék meg magukat.
Nekik csak a csodakéz csinálta priccs jutott, amelyen négy gyerek aludt fejtől-lábtól, huzat nélküli, tyúktollas paplan alatt, melynek ócska cihája mindig kiszakadt.
Amikor a kedvezményes áron kapható községi kanokból lehetett részletre beszerezni egyet, és az erdő mélyéből hozott fát, valamint a mezőn szedett virágokat árusították, akkor a Szvitek gyerekek életükben először érezhették a jóllakottságot a kalandos disznóvágás után. Ezt a különleges eseményt Szirtes Ádám mesteri stílusban örökítette meg önéletrajza egy korábban idézett részletében. Aki rákattint a megadott linkre, megtudhatja, hogyan száguldott végig a falun Kancsal, a lángoló disznó, mielőtt végül disznótorossá vált.
Szirtes Ádám egy élete végéhez közeledve adott interjújában feleleveníti, hogyan vált el először a családi otthonától. "Kilencévesen már el kellett hagynom a fészket, hogy kondásgyerek legyek. Azért mentem el, mert nem akartam, hogy a testvéreim elől elvegyem az ételt. Kényszerből távoztam, mint ahogyan a madarak is, ha kevés az ennivaló, kidobják a fészkükből a fiókáikat. Nem tartok haragot rájuk. Az a világ, amiben felnőttem, valóban egy muszáj-világ volt. Gyerekként azonban érzelmileg és értelmileg rendkívül nehéz volt ezt megérteni és feldolgozni. Tizenkét évesen már summás lettem, ami persze rengeteg nehézséggel járt."
Az önéletrajzában felidézi, amit erről a summásságról Illyés Gyulának mondott: "Gyula! Ez nem így volt, ahogy te írod a Puszták népében! Mi nem énekeltünk. Tetvesek és éhesek voltunk, juhhodályban laktunk, sok volt köztünk a beteg. A béresek közelébe nem is engedtek. Azok fizetést kaptak, lakásuk volt, ennivalójuk." Illyés biztatja, hogy írja meg, hogy volt ez velük. Meg is írja. 1945-ig, a régi világ végéig, az új világ kezdetéig jutott el az önéletrajzában. A színészi pályájának elbeszélésére már nem hagyott időt neki megviselt szíve és tüdeje.
1934-ben, amikor a fiatal Szvitek Ádám, mindössze 9 évesen kondásnak állt, a Kis Újság hasábjain egy érdekes cikk látott napvilágot. A tápiósápi mezőőrök februárban a falu határában megállítottak egy 28 éves férfit, aki szintén Szvitek Ádám néven ismert. A férfi kerékpárján farönköt szállított, ami gyanút keltett a mezőőrökben. A vádak szerint Szvitek megütötte és megkergette őket, ám ő a bíróság előtt azt állította, hogy csak önvédelemből cselekedett, miután a mezőőrök kezdték el őt támadni. A bíróság végül 14 napos fogházbüntetéssel sújtotta. A fiatalember által hozott fa nélkül a községi kant sohasem tudták volna megvenni, és a gyerekek első jóllakása is kétséges lett volna. "Én kétlábon járó állatként éltem negyvenöt előtt" - fogalmazott a színművész, összefoglalva élete első két évtizedének nehézségeit. (Népszava, 1988. június 1.)
Ifj. Szvitek Ádám gyermekkora tele volt különféle munkákkal, de az iskolai tanulmányai háttérbe szorultak. A tanítók néha hazaküldték, amikor a tanfelügyelők látogatása várható volt, hogy elkerüljék a szégyent. Hat elemi osztály után szakmát választott, és 1938-tól a VIII. kerületi Bezerédy utcai bőripari tanonciskolában kezdett bőrdíszműves képzésbe. Az iskolai értesítő szerint 1942-ben fejezte be tanulmányait.
1944-ben Budapest Thék Endre utcájában egy vegyi üzemben dolgozott, ahol mérgező anyagokkal foglalkoztak. Festékek, szidolt és cipőboxot állítottak elő. A különböző halálos vegyi anyagokat keverte és dolgozta fel, miközben a maró gőzök felfelé szálltak, és sürgető szükségét érezte, hogy kirohanjon a friss levegőre, kiköhögje magából a mérgességet. Ám a légkörből visszatérve újabb adag mérgét kellett előállítania. Talán ezek az élmények hagytak nyomot a tüdejében, amely a korai haláláig emlékeztette a veszélyekre, amelyekkel nap mint nap szembesült.
