Az Egyesült Államok sem lenne képes lépést tartani az Európai Unió által megígért energiafelvásárlásokkal.
A vállalások, amelyeket Ursula von der Leyen, az Európai Unió bizottsági elnöke tett az amerikai vámmegállapodás érdekében, szinte mindkét fél számára megvalósíthatatlannak tűnnek. A megkötendő megállapodás nemcsak most, hanem a jövőben is instabil alapokon nyugodhat, különösen figyelembe véve, hogy Donald Trump amerikai elnök bármikor kérdőre vonhatja Európát a látszólag irreális elvárások miatt. Míg az európai energiapolitika átláthatósága korlátozott, a mozgásterek elemzése azt mutatja, hogy a hagyományos megoldások és a rövid távú erőfeszítések ellenére sem valószínű, hogy olyan energiavásárlási számokat tudnának felmutatni, amelyek megfelelnének az amerikai elnök elvárásainak. Ezért Európa kénytelen lehet egy nukleáris megoldás mellett dönteni, amely lehetőséget adhat arra, hogy a saját iparát középtávon újraélessze.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött, eddig csak szóban megerősített kereskedelmi megállapodás keretében az EU évente 250 milliárd dollár értékben vállalta, hogy amerikai energiahordozókat vásárol az elkövetkező három év során, így a megállapodás időtartama nagyjából Donald Trump elnöki ciklusának végéig terjed.
A névleges célkitűzés a transzatlanti gazdasági és energetikai kapcsolatok megerősítése, valamint az orosz energiahordozókról való leválás mellett a források diverzifikálása. Ugyanakkor a Kpler elemzőcég felhívja a figyelmet arra, hogy e célok elérése a jelenlegi piaci és jogi korlátok miatt, finoman szólva, nem lesz egyszerű feladat.
Ha valóban komolyan kívánjuk venni a vállalásainkat, akkor nem csupán az amerikai energiahordozók iránti függőségünk nőne meg drámai mértékben – legalábbis átmenetileg –, hanem a statisztikák alapján mindkét félnek le kellene mondania más országokkal kialakított energiakapcsolatairól, hogy egyáltalán esélyt adhassunk az éves célkitűzések elérésére.
Természetesen az EU számára papíron rendkívül hátrányosnak tűnő megállapodás megkötése mögött valójában a vámháború elkerülésének szándéka állt. Az Egyesült Államok valós vagy elképzelt geopolitikai garanciái, valamint a régóta ingadozó piaci helyzet stabilizálása játszották a fő szerepet a döntéshozatalban. Hasonlóképpen, a 750 milliárd dolláros energiavásárlási "elköteleződés" bejelentése is inkább Trump személyes ambícióinak volt köszönhető, mintsem pusztán gazdasági megfontolásoknak.
Bár a politikai ígéretek gyakran változnak, még a középtávú vállalások is jelentős átalakuláson mehetnek keresztül, mire a gyakorlatba átültetik őket. Ezzel együtt az Európai Uniónak számolnia kell azzal, hogy az amerikai elnök bármikor előveheti azokat a vállalásokat, amelyek csak részben valósultak meg. Ezt különösen akkor teheti, ha úgy érzi, hogy az EU nem a kívánt módon cselekszik.
Ennek már most komoly nyomai mutatkoznak, hiszen keddi CNBC-interjújában kifejtette, hogy az EU lényegében "odaajándékozza" a 600 milliárd dolláros befektetési ígéretét, és "szabadon rendelkezhet vele." Bármennyire is eltér ez a valós helyzettől, Trump kommunikációs szempontból így értékeli a helyzetet, és a riporternek azt nyilatkozta, hogy...
Ha az Európai Unió nem teljesíti a kötelezettségeit, akkor 35%-kal növelni fogja a vámokat.
Mivel a vámalku szabályozása körül várhatóan jelentős feszültségek keletkezhetnek, és Trump esetében nem kérdés, hogy az utólagos módosítások jogát teljes mértékben fenntartja, az EU-nak az elkövetkező években ügyesen kell navigálnia. Mintha mindent megtenne azért, hogy fenntartja az Egyesült Államok felé tett ígéreteit. Még akkor is, ha a valóságtól elrugaszkodott számokat kellett megneveznie, és nincs hatásköre arra, hogy a piaci szereplőket kötelezze az amerikai energiahordozók vásárlására.
A Kpler számai szerint a 250 milliárd dolláros éves célösszeghez képest 2024-ben mindössze 80,5 milliárd értékben vásárolt az EU energiahordozókat az USA-ból, amit így több mint háromszorosára kéne növelni ahhoz, hogy teljesüljenek a vállalások. Ebből:
A legfőbb elvi akadály persze - ahogy már korábban is említettük -, hogy az EU jogszabályi környezete jelenleg nem teszi lehetővé, hogy kötelezővé tegyék a magántulajdonban lévő finomítók számára az amerikai nyersanyagok beszerzését. Ezek a vállalatok döntéseiket gazdasági megfontolások - a konkrét ár, szállítási költségek, technikai alkalmasság - alapján hozzák meg, alapvetően nem politikai nyomásra.
Még a MOL esetében is - ahol azért azt nehéz lenne feltételezni, hogy ne folytatna rendszeresen egyeztetéseket a magyar kormánnyal stratégiai célokról - ott is a tulajdonrész jelentős százaléka külföldi tulajdonban van. Ezek a befektetők pedig elsősorban profitot akarnak, aminek jelentős része például az olcsóbb orosz olaj finomításából és magasabb áron való továbbadásából keletkezik.
Ez a gyakorlat éppen az a terület, ahol a Kpler a jövőbeni energiaimport bővítésének lehetőségeit látja. Az Európai Unió és az Egyesült Államok egyaránt érdekeltek abban, hogy Magyarország és Szlovákia megszüntesse az orosz olaj beszerzését. Ha az amerikai szállításokat használnánk az orosz olaj helyettesítésére, az napi szinten körülbelül 210 ezer hordóval növelhetné az import mennyiségét.
Ha több tagállam is beleállna, akkor ezt maximum 250-300 ezer hordóra is meg lehetne növelni, ami 6-7 milliárd dollárnyi energiavásárlást jelentene évente, de a Kpler szerint ennél nem nagyon van több mozgástér rövid távon. Ez egyrészt azért van, mert rengeteg európai finomítót a keletről érkező durvább olajtípusok feldolgozására kalibrálták, másrészt pedig mert sok ilyen állammal még hosszú távú szerződésekben állnak az uniós országok.
Középtávon elképzelhető, hogy ez az érték akár megduplázódhat, amennyiben az Egyesült Államok az eddigi Ázsiába irányuló olajkészleteinek körülbelül 20%-át Európába szállítja. Ez a lépés akár 14 milliárd dollárral is növelheti az éves behozatalt, lehetővé téve a WTI (texasi) olajhoz való hozzáférést kedvezőbb áron. Azonban ez a realitásnak megfelelő átrendeződés is csak 95 milliárd dollárra emelné az EU amerikai energiaimportját.
Természetesen, ha a dolgokat elméleti szempontból vizsgáljuk, akkor a mozgástér adott, hiszen az Európai Unió évente több mint négyszer annyi olajat vásárol, mint az Egyesült Államokból származó 1,5-2 millió hordó. Amennyiben komolyan vesszük Trump kijelentéseit, amelyek szerint az Egyesült Államok gyakorlatilag korlátlan mennyiségű olajat tud termelni, és ha az EU hajlandó lenne a többi kereskedelmi kapcsolata rovására is az amerikai olaj mellett elköteleződni, akkor egy ilyen drasztikus döntés a 250 milliárdos vállalások teljesítése szempontjából reális lehetőségnek tűnik.
A teljes olajfordulat természetesen messze van a valóságtól, és nem is lenne előnyös – különösen, mivel ehhez a norvég és angol Brent olajforrások lecserélése is elengedhetetlen lenne. Ehelyett inkább az LNG, azaz cseppfolyósított földgáz szegmensében várhatunk jelentősebb importnövekedésre, ami nagyobb rugalmasságot biztosít a piacon.
még akkor is, ha ennek már 45%-át jelenleg is az USA szállítja.
Köszönhetően ez nagy részben annak, hogy az EU LNG-importjának még tavaly is 20%-a érkezett Oroszországból, és az idei évben vásárolt mennyiség 15%-a jött onnan. Ez esetben egyelőre nem érintett Magyarország, hiszen LNG fogadására alkalmas terminálok jelenleg csak Belgiumban, Hollandiában, Litvániában, Portugáliában, Máltán, valamint Német-, Spanyol-, Finn-, Francia-, Görög-, Horvát-, Olasz- és Lengyelországban vannak.
Az uniós kimutatások számai szerint ez év júniusáig 37 milliárd köbméter amerikai LNG érkezett ezekbe a tartályokba, ami az idei mix 56%-át adta. Bár a gázbeszerzések eddig tipikusan lelassultak a nyári beszerzési-tárolófeltöltési dömping időszak után, de az EU már rugalmasabbá tette a vonatkozó határidő-előírásain, és van még kapacitás fogadni, így most lehet, hogy a szokásosnál kisebb lesz a visszaesés.
Az EU saját kötelezettségvállalásai alapján már idén jelentős növekedésre számíthatunk, hiszen a Kpler adatai is ezt erősítik meg. Ezért reálisan várható, hogy az import mértéke 20 milliárdról akár 37-41 milliárd dollárra emelkedhet. Ezzel
A behozatal 100 milliárd dollárig terjedő növelése lehetséges, de még a korábbi olajimport növekedésével együtt is csupán 110-115 milliárd dollárra emelkedhet.
Ez még így is elmarad attól a 120 milliárd dollár környéki értéktől, amit az EU élből be tudott mondani, de az egyik fő dolog, amire hivatkoztak saját becsléseik alapján, az az volt, hogy a gázárak rendkívül volatilisek lehetnek az elkövetkező időszakban, amelynek a magyarázó ereje finoman szólva is minimális.
Ha az LNG szektorát vesszük górcső alá, akkor azt láthatjuk, hogy a potenciális mozgástér meglehetősen korlátozott. Jelenleg ugyanis körülbelül négyszer annyi cseppfolyósított földgázt kellene beszerezni, mint amit most importálunk. A megállapodás értelmében ezt a jelentős mennyiséget kizárólag az Egyesült Államokból lenne lehetőség behozni. Emellett valószínű, hogy a fogadási infrastruktúrák is fejlesztésre szorulnának, mivel ebben az esetben az EU a megszokott mennyiség többszörösét kívánná importálni.
Ami középtávon új lehetőségeket teremthetne a vállalások végrehajtására, az egy drámai váltás lenne a vezetékes gáz használatában, amely jelenleg az EU energiaszükségleteinek háromnegyedét biztosítja. Azonban ezen a területen annyira eltérnek a tagállamok érdekei és a már meglévő megállapodások, hogy a következő három évben nem tűnik reálisnak bármiféle komoly átállás lehetősége.
Az is egy komoly nehezítő faktor, hogy az USA teljes éves LNG-exportja jelenleg 120 milliárd köbméter körül alakul. Ha lenne is rá lehetőség, nehéz a kitermelést egyik napról a másikra növelni, tekintve, hogy Amerika hozzávetőlegesen nyolcszor ennyi földgázt használ el saját fogyasztásra, és csak jövőre tervezik növelni a kitermelési kapacitásaikat.
A Kpler elemzése szerint az EU nem tervezi a propán-bután vagy a szénimport növelését, mivel a technológiai fejlődés és a fenntarthatósági törekvések figyelembevételével ezek a lépések nemcsak hogy indokolatlanok lennének, de a piaci értékük is csökkenne. A szakértők előrejelzése alapján a szénimport várhatóan 20-30%-kal mérséklődhet 2025-2026-ra, összehasonlítva a 2024-es 3,9 milliárd dolláros importszámmal.
Így valóban csupán egy tényező emelkedik ki a július végén kötött megállapodásból: a nukleáris fűtőelemek.
Az amerikai nukleáris ipar jelenlegi állapota még gyerekcipőben jár: az Európai Unió legfőbb uránforrásai Kanadából, Oroszországból és Kazahsztánból származnak, míg a nyersanyag finomítását elsősorban orosz és francia cégek végzik. Érdekes módon a fűtőelemek hangsúlyozása némileg különös, hiszen bár az EU energiamixének körülbelül 23%-át biztosítják az atomreaktorok, a kapcsolódó nyersanyagok éves értéke mindössze 1 milliárd dollár alatt mozog.
Ennek fényében meglehetősen zavaros, hogy a szó hangzásán túl miért kapott ekkora hangsúlyt, kivéve, ha nem arról van szó, amit már Robert Palladino, az Egyesült Államok budapesti ügyvivője is felvetett: az amerikaiak nyitottak lennének az EU atomenergia-infrastruktúrájának fejlesztésére.
Itt elsősorban a kisebb moduláris reaktorokra, azaz SMR-ekre érdemes fókuszálni. Bár ezek telepítése a legtöbb esetben a beruházások közé tartozik, Trump gondolkodásmódját figyelembe véve könnyen elképzelhetjük, hogy az ilyen erőművek megrendelése inkább az energiaértékesítés kategóriájába sorolható.
Az árak jelentős eltéréseket mutathat a különböző igények tükrében, de általában 1 és 5 milliárd dollár között mozognak. A gyártók ígéretei szerint, ha minden zömében európai ország évente bevezetne néhány ilyen reaktort, azzal gyorsan megnövelhetnék az "energiavásárlások" volumenét. A projekt megvalósíthatósága azonban a bonyodalmak függvényében pár éven belül is megvalósulhat.
Magyarország nemrégiben, július végén, bejelentette nukleáris energia terén való együttműködési szándékát az Egyesült Államokkal. Ezt megelőzően azonban más közép-európai országok, mint Bulgária, Csehország, Románia és Lengyelország is folytattak tárgyalásokat az amerikai féllel a témában.
Az említett országok főként nem SMR-ekre fókuszálnak, hanem a nagyobb teljesítményű AP1000 típusú reaktorokkal folytatnak tárgyalásokat Washingtonnal. Ezek a reaktorok akár 10 milliárd dolláros megrendelésekkel is hozzájárulhatnak a beszerzési folyamatokhoz. Ebből a szempontból, még ha Trump nem is tekint rá közvetlenül, az Európai Bizottság tárgyalói kreatív megoldásokkal próbálhatják megnyugtatni őt, hogy a vállalások teljesítése jó úton halad.
Azt is fontos megjegyezni, hogy papíron a fűtőelemek igen magas hatásfoka miatt, a nukleáris energiába való beruházás jelentősen javíthatja a magas energiáraktól szenvedő európai ipar versenyképességét. Arról nem is beszélve, hogy amúgy is lényegesen több energiára lesz szükség, ha az EU komolyan gondolja az AI-versenybe való belépést.
Ugyanakkor a technológiával szembeni általános civil aggodalom, valamint az a tény, hogy az ilyen döntések a tagállamok hatáskörébe tartoznak, nem meglepő, hogy a Bizottság szóvivői csupán egy félmondat erejéig utalnak a témára. Ezért akár az is előfordulhat, hogy...
Lehetséges, hogy a nyilvános ígéret, amely minden normatív számítás szerint csupán egy felületes becslésnek tűnik, valójában egy alaposan átgondolt stratégia rejtett szándékait is magában hordozza.
A helyzet továbbra is zavaros, és valószínű, hogy a közös nyilatkozat kiadását követően is egy instabil alapokon nyugvó vámmegállapodás fenntartása komoly kihívások elé állít minket az elkövetkező években. Nyilvánvaló, hogy az EU még az ilyen törékeny egyensúlyt is fontosnak tartja, amíg Trump irányítja az Egyesült Államokat. Ugyanakkor a hároméves ígéretekből egyértelműen kiderül, hogy amint új vezetést kap az USA, az unió mindent el fog követni annak érdekében, hogy újra tárgyalhassa a jelenlegi keretfeltételeket.
