Az eső káoszt hozott a belga versenyre, és sajnos Norris volt a legnagyobb vesztes.


Nagyszerűen kezdődött a Christian Horner kirúgása utáni első hétvége a Red Bullnál. A "sprintek királya", Max Verstappent intették le elsőként, a két McLaren, Oscar Piastri és Lando Norris szorosan a nyomában futott be. A Belga Nagydíj időmérője viszont nem alakult ilyen jól a négyszeres világbajnok szempontjából, ugyanis belehibázott az utolsó körébe , így csak a negyedik hely jutott neki a pole pozíciós Norris, Piastri és Charles Leclerc (Ferrari) mögött. Voltak, akik Verstappennél rosszabbul jártak, a pályát elhagyó Lewis Hamilton (Ferrari) például már az első szakaszban búcsúzott, és csak a 16. hely jutott neki, utódja a Mercedesnél, Kimi Antonelli a 18. rajtpozíciót szerezte meg, míg Fernando Alonso (Aston Martin) a 19. helyre szorult. Végül mindhárman a bokszutcából rajtoltak.

Aztán sem ők, sem a mezőny többi tagja nem indultak el időben. Leszakadt az ég, ez megkavarta a kártyákat, a Forma-3-as futamot egyenesen lefújták, míg a királykategória pilótái közel másfél órát ücsörögtek a bokszutcában az eredetileg tervezett startidőpont után, mire végre elrugaszkodhattak, akkor is a biztonsági autó mögött, négy kört teljesítettek így.

Piastri szorosan tapadt Norris mögött a gördülő rajt előtt, majd kihasználva csapattársa megcsúszását, ügyesen elhúzott mellette. Az ausztrál azonnal meglépett a másik McLarentől, de Norris is hamarosan magához tért, és már nem kellett félnie a Leclerc és Verstappen párosától, így szoros versenyt vívott Piastri nyomában.

A 13. körben a mezőny élbolya a bokszba húzódott, kivéve Lando Norris-t, aki nemcsak a kerékcseréjére várt, hanem sajnos egy bokszutcai hiba is hátráltatta, így 8,5 másodperces hátrányba került Piastrival szemben. Charles Leclerc fellélegezhetett, míg Max Verstappennek George Russell (Mercedes) támadásait kellett sikeresen kivédenie.

Az előzések szinte teljesen eltűntek a versenyről, a pilóták közötti különbségek pedig továbbra is megmaradtak. Az eső és a vizes aszfalthoz fűzött remények sok izgalmat sejtettek, de a valóságban a Belga Nagydíj második felében alig történt valami figyelemre méltó. Csendesen, monoton tempóban zajlott a verseny, mintha az idő megállt volna.

Az apróbb bakik következtében Norrisnak be kellett érnie a második hellyel, ami azt jelenti, hogy már 16 pont a lemaradása a csapattársával szemben a bajnoki éllovasok versenyében. Leclerc sikeresen megőrizte a harmadik helyét, és több mint egy másodperccel megverte Verstappent a célvonalnál. A további pontszerzők sorrendje a következőképpen alakult: Russell, Alexander Albon (Williams), Hamilton, Liam Lawson (Racing Bulls), Gabriel Bortoleto (Sauber), valamint Pierre Gasly (Alpine).

A Forma-1-es világbajnokság izgalmas eseménye a következő héten a Hungaroringen kerül megrendezésre, ahol a Magyar Nagydíj várja a száguldás szerelmeseit.

Related posts