Az Erő kísérje utadat, maestro! John Williams immár 93 esztendős lett.

Star Wars, Superman, Indiana Jones, Harry Potter, Jurassic Park, Cápa – ezek a filmcímek mind-mind egy különleges zenei univerzumba vezetnek, amelyet a zseniális John Towner Williams teremtett meg. Ezen ikonikus alkotások mögött álló zeneszerző nem csupán dallamaival, hanem a filmélmények szívverésével is gazdagította a mozi világát. Most pedig egy szubjektív, ám rendkívül lelkes születésnapi köszöntő következik! Képzeljük el a hősies harcokat a galaxisban, ahogy a Jedi-k fényszabályzójukat forgatják, vagy a szuperhősök lélegzetelállító kalandjait, amelyek Williams varázslatos dallamai révén életre kelnek. Indiana Jones izgalmas felfedezései, Harry Potter varázslatos utazásai, a Jurassic Park ősi titkai és a Cápa rémisztő fenyegetése mind-mind a zeneszerző keze nyomát viselik. John Williams munkássága nem csupán zene; ez egy érzés, egy emlék, amely összekapcsol minket a filmélményekkel. Köszönjük, hogy zenéddel életre keltetted a legfantasztikusabb történeteket, és hogy minden egyes hangjegyeddel új dimenziókat nyitottál meg a mozi világában. Boldog születésnapot, John Williams! A te dallamaid örökre velünk maradnak!

Néhány nappal ezelőtt, "lantletételi" szándékból, a késő esti órákban lerogytam a tévé elé. Az egeres cég streaming tartalmait böngészve megakadt a szemem néhány koncertfelvételen. Az egyik borítóképen egy őszes, kissé hajlott hátú, fehér öltönyös, idős úriember hadonászott szigorúan a karmesteri pálcával. John Williams volt az. A 2023-as felvételen a maestro Tokióban dirigálta a Saito Kinen Orchestrát, a zenekar természetesen Williams-szerzeményeket adott elő. Mit volt mit tenni, végignéztem a koncertet.

Steven Spielberg, akivel John Williams 2022-ig 29 filmes projektet bonyolított, így méltatta a zeneszerzőt: "John Williams nélkül nem léteznének a repülő biciklik, a seprűs kviddicsmeccsek, és a piros köpenyes hősök sem emelkednének a magasba. Nélküle az Erő csupán egy üres fogalom maradna. Nem járnának dinoszauruszok a Földön. Nincs ámulat, nincs könny, és a hit is eltűnne. John, te hozod életre a filmjeinket, amelyek gyakran a legmerészebb álmainkról szólnak, és emberek milliárdjainak valósággá varázsolod őket."

Az első néhány darabot nem Williams dirigálta, hanem Stéphane Denève, a St. Louis Symphony Orchestra zenei igazgatója és az Újvilág Szimfonikusok művészeti vezetője. A szélesebb közönség számára kevésbé ismert taktusokat szépen lassan felváltották az E.T., a földönkívüli melódiái, majd a partitúrát a tiszteletadás jeléül időnként magához ölelő Denève levonult a színpadról. Enter John Williams!

Williams 2016-ban életműdíjat vett át az Amerikai Filmintézettől. (Az akkor 84 éves mester ezt úgy kommentálta, hogy ehhez a díjhoz ő még túl fiatal.) Rendezők és színészek egész sora köszöntötte, de a leghumorosabb kétségkívül Harrison Ford volt, aki az Indiana Jones filmek főtémája, a The Raiders March taktusaira lépett közönség elé: "Ez az átkozott zene mindenhova elkísér. Folyton ez szól, akárhányszor fel- vagy lemegyek egy színpadról. A legrosszabb az volt, amikor egyszer vastagbéltükrözés közben is ez ment a műtőben." Ford egyébiránt, szemben Han Solo karakterével, mindig is szerette Jones professzort, és bár a sorozat 2023-ban megjelent ötödik epizódja sok kívánnivalót hagyott maga után, a kalandor régész abban a filmben is Williams dallamaira csattogtatta az ostort. "Egyáltalán nem panaszkodom!" - folytatta. "Egy olyan karakter játszani, akit a te muzsikád kísér, igazi ajándék. A te zenéd a szórakoztatást művészi magasságokba emeli. John, egy valódi zseni vagy!"

Elegáns öregúr tűnik fel a színpad szélén, majd miután - tapsvihar közepette - méltóságteljesen végigsétál a zenészek közötti keskeny folyosón, elfoglalja központi helyét. Néhány kedves szót intéz a meghatottságában is fegyelmezett közönséghez és a Saito Kinen Orchestrát alapító, 2024-ben elhunyt Seiji Ozawa karmesterhez, majd pálcát ragad: érkezik Superman. Engem megrohannak az emlékek és az érzések: 8 évesen láttam először Richard Donner 78-as klasszikusát, és elhittem, hogy Christopher Reeve valóban repül. (Valahol a szobában egy láthatatlan nindzsa hagymát pucol...) Clark Kent után legendás állatok tűnnek fel a színen: Hedvig, a hóbagoly és Fawkes, a főnix egymás körül röpködnek Harry Potter varázslatos világában. Majd nehezebb vizekre evezünk, a Schindler listája főtémája következik. A fájdalmasan gyönyörű hegedűfutamot illő csend, majd valami egészen más követi: dallamok egy messzi-messzi, mégis ismerős galaxisból.

Georgle Lucasnak, a Star Wars atyjának Steven Spielberg mutatta be Williamst. Az akkor már a Hegedűs a háztetőnért és a Cápáért is Oscar-díjat bezsebelő komponista nem az első választása lett volna a fiatal kalifornia filmesnek, aki egyidőben még Ennio Morriconéban is gondolkodott. A romantikus komolyzenei hagyományokat folytató (és éltető) Williams nagyzenekari művei első látásra talán nem tűntek evidensnek egy olyan koszos, kvázi űrwestern esetében, mint a Csillagok háborúja. Lucas ugyanakkor már abban az időben is űroperában (a Star Wars egyébként mindig is inkább space fantasy volt, mint sci-fi - a szerk.) gondolkodott, innen nézve pedig nem is lehetett kérdéses a nagyívű dallamairól ismert szerző helye a csapatban. Lucas maga a fentebb említett díjátadó ünnepségen így méltatta barátját: "John művei kiállták az idő próbáját. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nagyon megkönnyítetted az életemet. Számos filmötletem volt, ám ezekből végül semmi nem lett, mert gondoskodtál arról, hogy a Star Wars örökérvényű legyen. Ezt aztán megismételted az Elveszett frigyláda fosztogatóival is. Emlékszem, Stevennel a tengerparton ültünk, és a filmről beszélgettünk. Egyszer csak, szinte ugyanabban a pillanatban, felkiáltottunk: John szerzi a zenét! Steve azt mondta: Helyes, ez a legfontosabb. Ebédeljünk egyet, aztán nekiállhatunk megírni a sztorit!"

A manapság (is?) rendkívül megosztott Star Wars-rajongók körében, ha a 2015-ben útjára indított Disney-féle trilógia nem is egyöntetű diadalmenet, az vitán felül áll, hogy Williams soundtrackje kikezdhetetlen. Ez még akkor is igaz, ha a mester érezhetően megfáradt a franchise évtizedes és hűséges szolgálatában: míg a klasszikus trilógia taktusait ma is milliók ismerik és dúdolják, és az előzményfilmek újító és szintén nagyszerű dallamai is számos rajongót szültek (én is jelentkezem!), addig az újkori filmeket már a maestro kivételes tehetsége sem tudta megmenteni. Ezzel együtt is jó hallgatni a botrányosan rossz Az utolsó jedikhez írt The Rebellion is Reborn c. opuszt, melyet az 1977-es első filmben felcsendülő, csodálatos Princess Leia's Theme és a tróntermi finálé fanfárjai követnek.

2015-ben J.J. Abrams rendezésében tért vissza a Star Wars franchise az ún. VII. epizóddal. (Itt most talán ne menjünk mélyebben bele, hogy ez a három rész mennyire méltatlan a saga korábbi filmjeihez, de ettől még e sorok szerzője számára hat epizód létezik. A többi fanfiction.) Nem volt kérdés, hogy ha valakinek vissza kell térni az eke szarvához, az Williams lesz, így az akkor 83 éves mester ismét pálcát ragadott. Abrams így számolt be az együttműködésükről: "A legszerencsésebb embernek éreztem magam, John meg közben folyamatosan szabadkozott. Olyanokat mondott, hogy reméli, ez a belépő elég jó lesz a jelenethez. Mintha nem ismerné a saját életművét! Ő a világ legkedvesebb szuperhőse."

A mestert háromszor tapsolják meg a hálás tokiói közönség, egyértelműen kifejezve szeretetüket és megbecsülésüket. A zenekar nemcsak Yoda mester, hanem Indiana Jones kalandjait is felidézi, de a csúcspontot egyértelműen Darth Vader megjelenése jelenti, akinek ikonikus alakját mindenki a sötét nagyúrhoz köti. A pattogó, fenyegető Imperial March, amely az 1980-as A Birodalom visszavághoz készült, mára már a film világának elmaradhatatlan része lett. Williams távozása éppoly méltóságteljes, mint érkezése: tapsvihar közepette, megilletődve hajt fejet a közönség előtt. Ismét csodát élünk át: varázslatos élményekkel gazdagodunk, ahogy biciklik és seprűk repülnek, és az Erő jelenlétét érezzük. Rég elveszett kincsek nyomába eredtünk, és közben átéltük a sírás, hit és ámulat minden pillanatát. A koncertfilm véget ér, de a gondolataim már a mester életpályájára kalandoznak: február 8-án ünnepli születésnapját! Erről mindenképpen írok, Mr. Williams, ezt megígérem!

Hogyan írjak a legkedvesebb zeneszerzőmről, ha nem úgy, hogy közben az ő csodálatos dallamai töltik be a teret? Felcsavarom a frissen beszerzett lemezlejátszót, előkapom az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag bakelitjét, a sercegés felcsendül, és elindul a varázslat. Közben gépelek, de a lelkem egy másik világban kalandozik: a Tatuin kettős napja alatt izzadok, Kairó homokjában kutatok a frigyláda nyomában, a Roxfort titokzatos falai között igyekszem a bájitaltan órára, és beülök egy terepjáróba a Nublar szigetén, hogy végigjárjam az őslénypark csodáit. Mindez a zeneszerzőm varázslatos dallamának köszönhető, amely életre kelti a képzeletemet, és elrepít a legmerészebb álmok világába.

A korong forog, miközben a művész pihenőre tér.

A hallgató felfedező útra indul, átszeli a galaxisokat, és időn, valamint téren keresztül kalandozik.