Addiktológus főorvos: A lelkekért vívott háború zajlik, ahol a függőség és a szabadság kérdései állnak a középpontban.

Sörédi Pál: - A RÉV Ambulancia 1997 óta működik Székesfehérváron, mint a szenvedélybeteg-segítő szolgálat, amely a Német Caritas modelljének adaptációjaként indult el, támogatásukkal. Jelenleg hét egyházmegyében működik hasonló program. Pszichiáterként részt veszek a székesfehérvári és budapesti RÉV tevékenységében. A szenvedélybetegségek kezelését különböző modellek szerint közelíthetjük meg: a pszichoszociális modell a személy pszichológiai és szociális helyzetére összpontosít, míg a medicinális modell a függőségeket betegségként kezeli. A RÉV kezdetben a pszichoszociális megközelítést alkalmazta, a kezeléseket pedig mentálhigiénés és szociális munkás háttérrel rendelkező szakemberek végzik pszichoterápiás módszerekkel. Célunk, hogy az alkoholfüggő és különböző szerhasználó páciensek számára segítséget nyújtsunk a rehabilitációban és a józan élet kialakításában. Az én feladatom orvosként és pszichiáterként az, hogy támogassam a csapat munkáját és hozzájáruljak a páciensek gyógyulásához.

Farnas István: - Intézményünk elsődlegesen a szenvedélybetegségekkel küzdő egyének és közvetlen környezetük számára nyújt támogatást átfogó szolgáltatások keretében. A hozzánk érkezők között gyakran találkozhatunk a szerhasználat különböző formáival, legyen az legális vagy illegális pszichoaktív anyag.

A különböző szerek egyidejű használata gyakori jelenség, például az alkohol és a gyógyszerek vagy kábítószerek keverése. Ez a kombináció drámaian megnöveli a mellékhatások kockázatát, és súlyos, sőt akár életveszélyes következményekkel is járhat.

Szolgáltatásaink széles spektrumot ölelnek fel, és kifejezetten a viselkedési addikciók kezelésére specializálódtunk. Ide tartozik többek között a digitális eszközök kóros használata, az internetfüggőség, a szexuális addikció, a pornográfiához való egészségtelen kötődés, a szerencsejáték-függőség, a túlzott videojáték-használat, valamint a társfüggőség különböző megnyilvánulásai. Módszertanunk alapja a rendszerszemlélet, amely a függőséget nem csupán egyéni problémaként közelíti meg, hanem figyelembe veszi a családi dinamikát is. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a terápiás folyamatba bevonjuk a hozzátartozókat, hiszen a problémák hatása szinte mindig kihat az egész családra. Tapasztalataink szerint gyakran a családtagok azok, akik először észlelik a nehézségeket, és kérnek segítséget, így sok esetben rajtuk keresztül jut el az érintett a terápia világába. A kezelés során lehetőséget kínálunk pár- és családterápiás ülésekre is, ezzel elősegítve a kapcsolati rendszerek szintjén történő pozitív változásokat és a hosszú távú gyógyulást.

- Az elmúlt időszakban a törvényalkotásban a korábbinál is hangsúlyosabban jelent meg a drog mint probléma. Ez az elmúlt mintegy fél évben vált súlyosabb problémává, vagy éppenséggel most jutott el a rendszer egy olyan pontra, amikor már a teher túl nagy?

S.P.: - Nyilvánvalóan nem az elmúlt félévben keletkezett a probléma, és nem az elmúlt félévben lett ekkora a súlya.

Az alkoholizmus régóta súlyos gondot jelent Magyarországon, és a '90-es évektől kezdődően egyre inkább kiemelkedett a drogprobléma is, amely folyamatosan terjed.

F.I.: - A statisztikai adatok és saját tapasztalataink egyaránt azt mutatják, hogy Magyarországon továbbra is az alkoholfüggőség a legnagyobb probléma. Hiányzik az alkoholstratégia, miközben az alkoholfogyasztásról számos helyen látunk folyamatosan reklámokat. Ezzel párhuzamosan azonban az új típusú pszichoaktív szerek használata is egyre komolyabb problémává vált az elmúlt években: nőtt a fogyasztók száma, és egyre fiatalabb életkorban találkoznak először ezekkel a szerekkel, melyek már rövid távon is súlyos károkat okoznak, erősebbek, hatásuk elhúzódóbb, addiktív potenciáljuk pedig jelentősen nagyobb. Nyilván nagyon fontos a kábítószerek elleni küzdelem, hiszen látjuk, milyen jelentősen rombolnak, sok esetben nem tudjuk pontosan, hogy milyen szert használ a fogyasztó, a feketepiacon elérhető szerek komoly veszélyeket rejtenek. Ugyanakkor észrevesszük, hogy nincsenek kellően hangsúlyos programok a digitális függőségek kezelésére sem. A fiatalokkal való programjaink, foglalkozások során azt látjuk, hogy sok diák napi átlagos képernyőideje akár 5-6 óra. Fontos lenne, hogy a kábítószerhasználat mellett a digitális függőségek problémáját is hangsúlyosabban kezeljük.

- Vagyis a függőségeket mindig egyszerre kellene kezelni? Én nem feltétlenül látok kapcsolatot például a digitális függőség és a drogfüggőség között, viszont az alkohol- és a drogfüggőség között talán egyértelműbb a kapcsolat.

a magyar addiktológiai rendszer sajnos lemaradt a nemzetközi gyakorlathoz képest. Az agyi jutalmazó rendszert befolyásoló tényezők sokfélesége, ahogyan azt említetted, azt jelzi, hogy a függőségek cserélgetése nem csupán egyéni döntés, hanem a rendszerszintű támogatás hiányának következménye is. A politikai döntéshozók figyelmeztetése jogos, hiszen a társadalom jólétének megőrzése érdekében sürgős lépésekre van szükség, de a megközelítéseknek nemcsak a problémák felszíni kezelésére kellene fókuszálniuk, hanem a mélyebb, strukturális reformokra is. Svédország példája jól mutatja, hogy a szigorú, de következetes megközelítés képes eredményeket hozni. A rendszerük nemcsak a megelőzésen alapul, hanem a tényleges fogyasztás folyamatos monitorozásán is, ami segít abban, hogy a páciensek felelősséget vállaljanak tetteikért. Magyarországon viszont, ahogyan te is megfogalmaztad, a valós helyzet objektivizálására nincsenek megfelelő eszközök. A jelenlegi eljárások gyakran inkább a formálisan megkövetelt részvételre építenek, mintsem az eredmények valódi nyomon követésére. Az addiktológiai ellátórendszerünk megerősítése és modernizálása érdekében elengedhetetlen, hogy ne csupán a jelenlegi kereteket tartsuk fenn, hanem új, hatékonyabb megoldásokat keressünk. A függőségek kezelése nem csupán a szerek elhagyásáról szól, hanem a mentális egészség és a társadalmi kapcsolatok helyreállításáról is. Ahol a szabadság és a felelősség kérdései összefonódnak, ott kellene a hangsúlyt fektetni a prevencióra és a rehabilitációra, nemcsak a büntetésre. Ha nem állítunk fel egy olyan rendszert, amely támogatja a pácienseket a gyógyulásban, akkor a háború, amely a lelkekért folyik, továbbra is tartani fog, és a következmények mindannyiunkra hatással lesznek.

mi vakon repülünk, fogalmunk sincs arról, milyen szereket használnak a klienseink, és sok esetben természetesen ők maguknak sincs fogalma róla, hiszen ki tudja mi van abban, amit az utcán árulnak. Ott pedig bármi előfordulhat, mint ahogyan a hírekben hallottuk, több tonna kristályszerű anyagot foglaltak le egy csepeli gyárban, ahol talán még az sem tudja biztosan, aki gyártja, hogy mi lesz a végtermék, amivel aztán orosz rulettet játszik az, aki beveszi.

A csepeli droglaborban akár tizenkét milliárd forintnyi kábítószert is előállíthattak volna.

F.I.: - Pár évvel ezelőtt egy szegregátumban dolgoztam egy különleges projekt keretében, amelynek célja az volt, hogy elérjük a szenvedélybeteg fiatalokat és segítő kezet nyújtsunk nekik. Látogattuk őket, támogattuk a mindennapjaikat, és egyeseket rehabilitációs intézményekhez irányítottunk, ahol professzionális segítséget kaphattak.

Rá kell mutatnunk, hogy a szerhasználat problémája sajnos már a fiatalabb korosztályokat is érinti, hiszen a 9-10 éves gyerekek között is megfigyelhető a jelenség. Különösen aggasztó, hogy az olcsóbb drogok könnyen hozzáférhetők, ami még inkább kockázatossá teszi ezeket a közösségeket. Érdekes, hogy már a 4. osztályos tanulók is rendelkeznek információkkal a különböző kábítószerekről, ami arra utal, hogy a téma egyre inkább a fiatalok mindennapjaiba is beépül.

Nyilvánvalóan léteztek olyan családok is, ahol a szülők aktívan részt vettek gyermekeik életében, így a gyerekek nem sodródtak el a szabadidős tevékenységeik során. Azonban, ha a szülői támogatás és figyelem hiányzik, a fiatalok könnyebben találhatják magukat a drog- vagy egyéb függőségek csapdájában, csupán azért, mert jól szeretnék érezni magukat. A jogalkotók és a közpolitikai döntéshozók figyelme jelenleg főként a kábítószerhasználatra összpontosul, ami részben annak tudható be, hogy ezek a függőségek gyakran súlyosabb, azonnali egészségügyi és társadalmi következményekkel járnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a viselkedési függőségek, mint például a digitális függőség, ne lennének ugyanolyan relevánsak és fontosak a társadalom számára.

A digitális eszközök alkalmazása a családi dinamikában hasonló problémákat generálhat, mint a drog- vagy alkoholfüggőség.

Az emberi kapcsolatok hiánya, az éjjeli sorozatmaratonok, a rövid videók végtelen görgetése, valamint a különféle közösségi média platformok használata mind hozzájárulhat a magányosság érzésének fokozódásához. Ez a folyamat nemcsak önértékelési zavarokhoz, hanem depresszióhoz és szorongásokhoz is vezethet. Fontos, hogy a függőségeket ne csupán egyes aspektusaikban vizsgáljuk, hanem egy holisztikus megközelítéssel, figyelembe véve az egész embert. Ezen belül a saját megküzdési stratégiáit, a nehézségeit, a problémamegoldó eszközeit és a társas kapcsolatait is. Csak így támogathatjuk igazán a felépülés folyamatát, hogy a személyes fejlődés és a közösségi kapcsolatok újbóli megerősítése is teret nyerjen.

Térjünk vissza egy pillanatra az alkohol kérdésére. Farnas István megjegyzése alapján Magyarországon valóban hiányzik egy átfogó alkoholstratégia. Az alkohol nem csupán ital; a borkultúra és a pálinkakultúra szerves részét képezik gasztronómiánknak. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az alkohol problémákat is okozhat, és súlyos függőségeket eredményezhet. Míg a drogok esetében a zéró tolerancia elve érvényesül, az alkohollal kapcsolatban ez a megközelítés nem alkalmazható. Hogyan találhatunk tehát egyensúlyt? Hogyan őrizhetjük meg az alkohol kulturális és gasztronómiai jelentőségét, miközben csökkentjük a függőséggel küzdő emberek számát? A válasz talán a tudatos fogyasztásra és edukációra épül. Olyan programokat kellene indítanunk, amelyek hangsúlyozzák az alkoholfogyasztás mértékletességét és a felelős döntések fontosságát. Emellett érdemes lenne támogatni az alternatív, alkoholmentes lehetőségeket is, amelyek gazdagíthatják a gasztronómiai élményeket, és lehetőséget adnak arra, hogy az emberek élvezzék a társasági életet anélkül, hogy az alkoholra támaszkodnának.

F.I.: - Küldetésünk az, hogy hiteles információk és edukáció révén támogassuk a szerhasználattal kapcsolatos tudatosságot. Meggyőződésünk, hogy a szerhasználat egyéni választás, de a megfelelő tudás birtokában könnyebb felelős és megalapozott döntéseket hozni. Emellett arra is törekszünk, hogy ne csupán a józanság elérésében nyújtsunk segítséget klienseinknek, hanem abban is, hogy gazdag és tartalmas életet építhessenek, amely lehetővé teszi számukra, hogy megvalósítsák személyes céljaikat.

Túl sokszor láttunk családokat, párkapcsolatokat, szülő-gyermek kapcsolatokat szétesni az alkohol miatt, ahhoz, hogy nyugodt szívvel mondhassuk: "rendben van, csak mértékkel".

A zéró tolerancia koncepciója sokak szemében talán szélsőségesnek hat, de érdemes elgondolkodni azon, hogy mit nyerünk, ha továbbra is tétlenek maradunk. Milyen következményekkel jár, ha nem lépünk? E probléma kezelése rengeteg energiát és erőforrást felemészt, miközben értékes emberi kapcsolatok is sérülnek. Talán itt az ideje, hogy átgondoljuk a megközelítésünket, és új alapokra helyezzük a gondolkodásunkat?

S.P.: - Szeretném kiemelni, hogy a szerváltás nem csupán az egyénre vonatkozik, hanem a családok és generációk szintjén is megjelenik. Gyakran hallani olyan mondatokat, mint például: „Én nem iszom alkoholt, utálom az alkoholt, mert apám alkoholista volt, és folyton menekülnöm kellett előle. Csak füvezek.” Ez egy tipikus, de gyakori kijelentés, amely jól tükrözi a családi örökségekből fakadó döntéseket.

- Doktor úr, miért tartja fontosnak, hogy a RÉV egyházi fenntartású szervezetként működjön, és mit jelent ez ön számára a mindennapi munkája során? Milyen értékeket képvisel ez, és miért van ennek különös jelentősége?

S.P.: - Igen, van jelentősége. Számomra van egy személyes vonzata, hiszen osztom ezeket az értékeket, így nyilván sokkal könnyebb részt vennem egy egyházi hátterű intézmény munkájában. De senkitől sem várjuk el, aki idejön, hogy kereszténnyé legyen. Mindenkit szakmailag korrekt alapon látunk el. Másrészt az a tapasztalat, hogy a szerhasználat és a függőségek kitöltenek egy űrt, egy ürességet.

Az értelem, a cél, a világban való biztonság megtalálása nagyon fontos sarokpont abban, hogy a szerhasználó azt a valamit, ami az ő ürességét kitölti, ne csak elhagyni tudja, hanem találjon helyette egy olyan pozitív célt, ami az ő életének értelmet ad. Ebben igenis lehet szerepe az keresztény háttérnek.

Kicsit visszatérek a svédországi múltamra. Igaz, hogy az az ország Európa legszekulárisabb országa, de az addiktológiai ellátásának centrumában továbbra is az anonim alkoholista mozgalom áll, ami pedig, ha végiggondoljuk a 12 lépéses programot, nem más, mint a keresztény megtérés programja, lefordítva a függők speciális helyzetére:

a megtérés, a jóvátétel, a megújulás és az élet értelme megtalálásának az útja.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kábítószerek kérdéskörében nemcsak az ellátórendszer megerősítése szükséges, hanem a prevenciós tevékenységek is kiemelt figyelmet érdemelnek. Az utóbbi években számos problémával szembesültünk, amelyek részben abból erednek, hogy nem volt világos, ki jogosult a prevenciós programok lebonyolítására az iskolákban.

F.I.: - Jelenleg nem tarthatunk prevenciós programokat oktatási intézményekben, ezért az ilyen jellegű foglalkozások, előadások külső helyszíneken valósulnak meg. Az elmúlt hónapban a rendőrség bűnmegelőzési osztályával együttműködve több mint 600 diákot értünk el külső helyszínen. A prevenciós programok lényegesek, de nehezen mérhető az eredményük. Nincs szűrő kérdőív, sem bemeneti, sem kimeneti, így nincs mihez viszonyítani a következő generációnak a szerhasználatát. Mi utoljára talán 6 éve végeztünk egy három iskolát felölelő kérdőíves felmérést, és elég látványos volt, hogy 10. osztályban már milyen sokan próbálták ki a különböző kábítószereket, de az alkoholfogyasztás és a dohányzás volt jelentősebb. A prevenciós foglalkozások minimum feltétele, hogy egy adott osztály diákjaival 9-től 12. osztályig találkozzunk évente legalább háromszor, és közben a diákokat szűrjük 9. és 12. osztályos korukban is, hogy lássuk, az általunk fontosnak tartott programnak - amiről tudjuk, hogy van értelme - mennyiben van haszna az adott iskolákban, az adott osztályokban.

- A kérdőívezés azért nem lehetséges, mert az iskolákba, osztályokba nem mehetnek be?

F.I.: - Egyrészt azért, másrészt pedig amiatt, mert jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő kapacitás és finanszírozási forrás. Az alapszolgáltatások keretein belül 132 kliens gondozása már így is komoly kihívást jelent. Az ő ellátásuk mellett bármilyen plusz feladatot megfelelően finanszírozni és szakembert találni a megvalósításhoz sajnos nem lehetséges.

Fontos szempont, hogy öt év múlva hogyan alakul a szakterület jövője, hiszen az alacsony alapbérek miatt sokan elhagyják a pályát.

Milyen mértékben szövi át a hit és az istenkeresés a helyi közösség működését és támogatási tevékenységeit?

F.I.: - A hit és vallásosság fontos, de nincs semmiféle elvárás arra nézve, hogy ki milyen hitképpel vagy istenképpel lép be az intézménybe; ez mindenkinek a saját ügye. A felépülési folyamat során a hit és istenkeresés elfogadott és tiszteletben tartott aspektus. Számos ember számára a spirituális megközelítés mély belső erőforrást nyújt, ám a személyes meggyőződés és hitrendszer, bár értékes, nem kötelező. Emlékszem egy esetemre, amikor az első találkozón a kliens megkérdezte, hogy van-e díj. Megnyugtattam, hogy teljes mértékben tiszteletben tartom a saját meggyőződését. Aztán három hónappal később elmondta, hogy...

"És egyébként az, amit olvastam a Lukács evangéliumának 7. részében, az hogy is van?" "Miért, olvassa a Szentírást?" "Igen, újabban elkezdtem."

És akkor megnéztük, hogy mi van ott... Van mindenféle példa arra, hogy az emberek hogyan keresik a helyüket, hogy miként tudnak az életük során érkező feladatokban megoldásokat, kapaszkodókat találni. Ez is egy erőforrás, hiszen látjuk, hogy miként képes valaki újra kiegyensúlyozott lenni, rendezni a kapcsolatait, hogy meg tudjon bocsátani, vagy le tudja zárni a lezárandó fejezeteket, kijöjjön az elakadásaiból. Nagyon lényeges, hogy a felépülési folyamatban legyenek kapaszkodók, amelyek segítenek határokat felállítani. Sok esetben a határok megtartása defektes, így az élet különböző területein kellemetlen következményekkel néz szembe az ember. Előfordul, hogy elmegy egy születésnapi bulira azt gondolva, hogy iszik két deci vodkát, de nem többet, majd azt veszi észre, hogy négy óra múlva már hét decit megivott, hozzá felszívott két csík kokaint, a végén nem is emlékszik, hogy mi történt ott. A defektes határtartás azt jelenti, hogy a függők szerhatás alatt olyan dolgokat is megtesznek, amelyeket józan állapotban nem tennének meg. Nagyon csúnya dolgokba tud belemenni az ember szerhatás alatt.

"A legfontosabb kérdés nem az, hogy milyen eszközöket alkalmaz egy egyén, hanem az, hogy mi mozgatja őt a választásában." - Katona Viktor lelkész a szenvedélybetegségek mélyebb értelmezéséről.