"Acélnapló - A nyolcvanas évek rockerkincsei" Fedezd fel a nyolcvanas évek zenei világának varázsát az "Acélnapló" oldalain! Ez a kötet nem csupán emlékeket idéz, hanem egy egész korszakot ölel fel, amikor a rockzene uralta a színpadokat és a szívünket.
Nemrégiben kisebb lomtalanítást végeztünk a pincében, és ekkor bukkantam rá néhány rég elfeledett "kincsemre". Találtam például pár Iron Maiden-kitűzőt, amelyek azonnal felidézték bennem a nyolcvanas évek varázsát és zenei nosztalgiáját.
A farmer alapviselet volt, méghozzá többnyire szűkített fazonban. A nyolcvanas évek elején jelentek meg igazán a zenekaros pólók - eleinte csak a banda neve díszelgett rajtuk. Egy valamirevaló rockernek kötelező darab volt a farmerdzseki vagy a farmermellény, amelyet különböző kiegészítőkkel lehetett feldobni.
A punk kultúra színes palettáján megjelenő kiegészítők között ott sorakoztak a kendők, zenekaros kitűzők és felvarrók, majd idővel a szegecses övek, csuklószorítók és láncok is beköszöntöttek. Mivel a kezdeti időkben ezek a kiegészítők még nem voltak könnyen beszerezhetők, sokan a "csináld magad" szellemében alkották meg saját, egyedi verzióikat. A thrash bandák térnyerésével vált népszerűvé a (leggyakrabban mű)bőrdzseki, amelyre a felvarrókkal ékesített farmermellények is felkerültek, igazi látványossággá téve ezzel a viselőjüket.
Jómagam már a bakelit világába születtem bele, amihez természetesen kellett egy lemezjátszó. A lemezek akkoriban drágábbnak számítottak, ezért nagyon kellett rájuk vigyázni. A lemezek borítói azonban külön művészi alkotások voltak - elég csak az Iron Maiden apró utalásokkal telepakolt borítóira gondolni. Emellett a borítón megtalálhatóak voltak a zenekari infók, és sokszor a dalszövegek is - amiket persze addig jobbára csak hallás után lehetett megtanulni.
A kazetta-korszak megérkezése igazi zenei forradalmat hozott magával. Ezek a kompakt, mégis strapabíró eszközök lényegesen praktikusabbak voltak, mint elődeik; persze, ha a magnó véletlenül becsípte a szalagot, akkor nem volt más hátra, mint elővenni egy ceruzát a visszatekeréshez. A legnépszerűbbek a 60 és 90 perces üres kazetták voltak, amelyek lehetőséget adtak arra, hogy bárki összeállíthassa saját zenei mixét a kedvenc dalaiból. Emellett a gyári, műsoros kazetták is teret hódítottak, és ezek közül soknak a borítója már-már egy mini szövegkönyvként funkcionált, tele információkkal és érdekességekkel az albumról.
A korszak végére elterjedt a walkman is. Hatalmas élmény volt az utcán menetelni kedvenc zenekarunk egyik pörgősebb dalának ritmusára - persze a kazetták mellett mindig vinni kellett tartalék elemet is. Ha az elemek merülni kezdtek, a zene nem állt le, csak egyre lassabb tempóban szólt - ami elég komikus, de bosszantó tudott lenni.
Abban az időszakban az információhoz jutás szinte lehetetlen feladatnak tűnt. Az internet hiányában leginkább a szájhagyományra támaszkodtunk, hogy értesüljünk kedvenc előadóinkról, vagy a Szabad Európa „madárcsicsergős” adásaiból merítettünk híreket. A hazai kiadású lemezeken csak a legszükségesebb információk szerepeltek, viszont a külföldről csempészett zenei képeslapok igazi kincseket rejtettek. Ezeket a szótárunk segítségével tanulmányoztuk, és fokozatosan bepillantást nyertünk a nemzetközi zenei élet sokszínűségébe.
Egy rocker szobájának falát egykoron poszterek színes kavalkádja díszítette. Kezdetben csak külföldi zenei magazinok lapjain található képeket lehetett beszerezni, de idővel a hazai újságok is felkapták a témát, és elkezdtek megjelenni a hazai kedvencek poszterei. A szülők persze nem mindig nézték jó szemmel a falat elborító poszterrengeteget, de végül kénytelenek voltak beletörődni, ahogy a fiúk és lányok szenvedélye egyre inkább a falakra is kiterjedt.
A nyolcvanas évek rockerkultúrája valóban egyedülálló volt – az öltözködés, a zene és a rajongás sajátos stílusa határozta meg mindennapjaikat. A bőrnadrágok, a hosszú hajak és a merész kiegészítők mind hozzájárultak ahhoz a megjelenéshez, ami a korszak szimbólumává vált. A zenehallgatás pedig nem csupán egy passzív élmény volt; a kazetták cserélgetése, a koncertek izgalma és a közös éneklések mind-mind egy szoros közösséget formáltak. Ez csak egy apró ízelítő a nyolcvanas évek metal világának varázsából, de remélem, hogy sikerült megragadnom azt az energikus és vibráló hangulatot, ami akkoriban mindenkit magával ragadott.
