142 évvel ezelőtt, 1883. március 4-én látta meg a napvilágot Juhász Gyula, a magyar irodalom kiemelkedő alakja. Műveiben a lírai érzékenység és a mély gondolatok harmonikusan ötvöződnek, öröksége pedig máig hatással van a költészet világára. E jeles évfor

142 évvel ezelőtt, a magyar költészet egyik kiemelkedő személyisége, Juhász Gyula látta meg a napvilágot. Ő nemcsak költőként és újságíróként vált ismertté, hanem a XX. századi magyar irodalom egyik legfontosabb alakjaként is. Az Anna-versek szerzőjeként sokan emlékeznek rá, ám élete nem volt mentes a fájdalmaktól és szenvedésektől, amelyek mély hatással voltak művészetére.

Juhász Gyula 1883. április 4-én látta meg a napvilágot Szeged városában. Ifjúkorát a szegedi piarista gimnázium falai között töltötte, ahol megkezdődtek irodalmi pályafutásának alapjai.

Édesapját 1902-ben vesztette el, ugyanettől az évtől Budapesten magyar-latin szakon tanult. Az egyetemen kötött barátságot Babitscsal és Kosztolányival.

1906-tól tanárként helyezkedett el, először Máramarosszigeten, de dolgozott Nagyváradon, Szakolcán és Makón is. Egész tanári pályája alatt egyik várostól a másikra vándorolt. A szakolcai tanároskodása volt számára a legmegrázóbb. Ezen élményei ihlették az 1924-ben megírt Orbán lelke című kisregényét.

Egy évvel később, februárban megpróbálta elvenni az életét, de szerencsére a kísérlet nem járt sikerrel.

Első sikerével a Tetemrehívás című írásában hívta fel magára a figyelmet, amely 1907-ben látott napvilágot a Szeged és Vidéke lap hasábjain. Ugyanebben az évben azonban ismét a végső megoldás gondolatával foglalkozott, és a Duna mélyébe kívánt vetni magát. Ekkor azonban egy véletlen találkozás megváltoztatta sorsát: Klima Ilona, aki éppen arra járt, észrevette őt, majd gratulált neki az első verseskötetéhez. Ekkor derült ki számára, hogy a Juhász Gyula versei című könyve megjelent, ami új irányt adott életének.

Az egyik alapító tagja volt a Holnap antológiának.

1914-ben ismét öngyilkosságot kísérelt meg, mellbe lőtte magát. A golyót nem operálták ki belőle. Ugyanebben az évben Új versek címmel megjelent második kötete.

1917-ben beteggé nyilvánították. Az évek hosszú sora alatt bebizonyosodott, hogy melankóliája van, emellett depresszióban is szenvedett. Sok időt töltött szanatóriumokban, ópiumot is szedett, ám az orvosok legnagyobb meglepetésére nem lett függő.

Újságíróként sikeres volt: a Délmagyarország vezető publicistája volt, később a Munkának is dolgozott. 1929-ben, 1930-ban és 1931-ben Baumgarten-díjjal tüntették ki.

Gyakran kifejezte, hogy az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja, és sajnálja, hogy az életét így pazarolta el. A fiatalkori borfogyasztását tartotta a legnagyobb hibájának, hiszen naponta másfél liter bort ivott, ráadásul erős dohányos is volt.

A Nyugatosok közül a sajátos népi hangneme emeli ki. Bár keveset publikálhatott, a megjelent műveiből nem lehet fejlődésvonalát egyenesen leszűrni. Eleinte Reviczky, Komjáthy, Kiss József, majd Ady és a francia impresszionizmus hatott rá, a második kötetében önmagára talál. Szerelmi és tájköltészete egyedülálló a magyar irodalomban.

Kiemelkedő tájköltészete, amelyet főként kortársai és az impresszionizmus hatása formált, mély nyomot hagyott a magyar irodalomban. Verseiben a magyar alföld gazdag világát, különösen szülőföldjét, Szegedet és környékét ragadta meg, fűszerezve azokat saját érzéseivel és a nép sorsával. Első érett tájlírai műve, a "Tiszai csönd," már előrevetítette a jövőbeli alkotásainak gazdagságát és mélységét.

A költő szerelmi lírája kiemelkedő jelentőséggel bír, különösen egy plátói szerelem hatására. Sárvári Anna színésznő, aki saját szavait idézve nem ismerte fel a költő mély érzelmeit, valójában nem a valóságos, hús-vér nőt szerette, hanem inkább azt az idealizált képet, amelyet magában formált róla. Anna-verseiben a szent, a tökéletes és az elérhetetlen nő archetipikus alakja bontakozik ki, ezzel kifejezve a költő vágyait és álmait.

A költő másik szerelmi versciklusa, a Júlia-versek, sokkal vidámabb hangulatot árasztanak, mint az Anna-versek. Ezekben a költeményekben a hála és a megnyugvás finom, de határozott jelenléte érződik.

Félelemmel töltötte el a gondolat, hogy egy nap teljesen elveszíti a kontrollt a saját elméje felett. Az alváshiány és az étvágytalanság következtében a már amúgy is gyenge testét teljesen kimerítette ez a harc. Csak a gyógyszerek segítségével tudott végre pihenni és étkezni, de az igazi megnyugvás még mindig elérhetetlennek tűnt számára.